Pesti Srácok

Nacsa Lőrinc: a baloldal továbbra is oltásellenes kampányt folytat

Nacsa Lőrinc: a baloldal továbbra is oltásellenes kampányt folytat

A KDNP frakciószóvivője szerint a baloldal továbbra is oltásellenes kampányt folytat, sőt, új lendületet is adott neki. Nacsa Lőrinc az MTI-hez szombaton eljuttatott videonyilatkozatában azt mondta, Dobrev Klára DK-s európai parlamenti képviselő az ATV műsorában megkérdőjelezte és letagadta az orosz és a kínai vakcina hatékonyságát.

A kormánypárti politikus leszögezte: az említett vakcinákat a magyar szakemberek alaposan megvizsgálták, és mostanáig már több százezer embert oltottak be velük Magyarországon, valamint több milliót a világon.

– fogalmazott Nacsa Lőrinc. Szerinte ebből is látszik, hogy az oltásellenes kampány nem ért véget a baloldalon.

PestiSracok facebook image

– üzente a frakciószóvivő. Nacsa Lőrinc azt kérte: aki még nem tette meg, regisztráljon a védőoltásra, hogy minél hamarabb legyőzhessük a vírust.

– hangsúlyozta a politikus.

Forrás: MTI; Fotó: PestiTV

Ajánljuk még

Magyar Pétert május kilencedikén koronázzák meg a Duna jegén

Magyar ugar április 28.
A szeretett vezetőt megkoronázzák, a szeretett vezető előtt hódol az egész ország, és a hadsereg is felvonul. Az egyetlen bökkenő Magyar Péter mennybemenetelének megünneplésével, hogy éppen május kilencre tették, ami az oroszoknál a győzelem napja, és a tokatábornok ezt akarja katonai parádéval ünnepelni. Ellenzéki újságíróként ezt azzal kommentálnám, hogy mennyire felháborítanak ezek az oroszbérenc kormánytagok...