Pesti Srácok

Nem bocsátható feltételes szabadságra Bene László, a skálás gyilkos

null

A Szegedi Törvényszék büntetés-végrehajtási bírójának elsőfokú döntése szerint nem bocsátható feltételes szabadságra az egykori budai Skála áruháznál 1992-ben történt pénzszállítórablás és gyilkosság egyik, életfogytiglani szabadságvesztésre ítélt elkövetője.

Horváth-Tóth Imola, a törvényszék szóvivője csütörtökön az MTI-vel azt közölte: a bíróság a döntését az elítélt által előadottakra, a fogvatartása alatti magatartását részletező büntetés-végrehajtási intézeti előterjesztésre, valamint az igazságügyi pszichológus bevonásával készült komplex szakértői véleményre alapozta. Az elítélt lényegében problémamentesen tölti a szabadságvesztést, tanulmányokat is folytatott, ugyanakkor a szakvéleményből arra lehet következtetni, hogy személyiségszerkezetéből adódóan a bűnismétlés veszélye továbbra is fokozottan fennáll, csupán mérsékelt megbánás jellemzi – állapították meg.

A törvényi rendelkezések és a töretlen bírói gyakorlat szerint a feltételes szabadságra bocsátás kedvezménye nem jár automatikusan az elítélt számára, az összetett törvényi feltételek mellett is csupán lehetőség, feltéve, hogy a szabadságvesztés-büntetés célja az elítélt szabadon bocsátásával is elérhető. A büntetés-végrehajtási bíró úgy ítélte meg, az elítélt esetében nem állapítható meg, hogy szabadon bocsátása esetén vissza tudna illeszkedni a társadalomba és törvénytisztelő életmódot folytatna. A törvényi előírásokkal összhangban a bíró rendelkezett arról, hogy a feltételes szabadságra bocsátás lehetőségét 2022-ben ismét megvizsgálja. A bíróság végzése ellen az elítélt és védője is fellebbezett.

Bene László Donászi Aladárral együtt követte el a bűncselekményt (társa 2001-ben a sopronkőhidai büntetés-végrehajtási intézetben öngyilkos lett). Bene Lászlót a Legfelsőbb Bíróság 1996-ban több emberen, részben előre kitervelten, részben nyereségvágyból, részben aljas indokból elkövetett emberölés bűntettében és más bűncselekményekben mondta ki bűnösnek a Budai Skála áruház pénzszállító autójának kirablása, valamint több ember, így egy 23 éves egyetemista és két vadász életének kioltása miatt, és életfogytiglani szabadságvesztésre ítélte. A bíróság kimondta, hogy az elítélt a legkorábban 20 év letöltése után bocsátható feltételes szabadságra; ez 2014. május 4-én telt le.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI; Fotó: RTL Klub

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.