Pesti Srácok

Németh Zsolt: az őshonos kisebbségek kiemelt bánásmódot érdemelnek

Németh Zsolt: az őshonos kisebbségek kiemelt bánásmódot érdemelnek

Az őshonos nemzeti kisebbségek Európa alapvető értékét jelentik, az Európa Tanács kisebbségi keretegyezménye kulcsfontosságú nemzetközi jogi eszköz megőrzésük és jogaik biztosítására – jelentette ki Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke kedden, a strasbourgi székhelyű Európa Tanács Parlamenti Közgyűlésének egyhetes ülése keretében.

Németh Zsolt az MTI-nek telefonon nyilatkozva kiemelte: a nemzeti kisebbségek különleges csoportot képviselnek Európában, tagjaik kiemelt megközelítést és bánásmódot érdemelnek.

– jelentette ki.

PestiSracok facebook image

Tájékoztatása szerint Kovács Elvira vajdasági magyar politikus, a közgyűlés szerb delegációjának tagja az ülésén átfogó kisebbségi jelentést mutatott be, amelynek kiemelkedő érdeme, hogy az Európai Tanács kisebbségi keretegyezménye alapján végzett ellenőrzések hatékonyabbá tételét helyezi kilátásba. A dokumentumban javaslatok is vannak, egyebek mellett online platform létrehozását helyezik kilátásba a kisebbségi jogsértések bejelentésére és nyomon követésére. A közgyűlés magyar delegációjának vezetője elmondta, a nemzeti kisebbségek megőrzése Európában című jelentés kiemelten foglalkozik az ukrajnai helyzettel, amelyben a jelentéstevő aggodalmának adott hangot az országban felerősödő nacionalizmus miatt.

– közölte.

Németh Zsolt végezetül kiemelte, az őshonos nemzeti kisebbségek védelmének ügyét magyar jelentéstevők már korábban is eredményesen képviselték és tartották napirenden az Európa Tanácsban.

– tette hozzá a politikus.

Az emberi jogok védelmének saroköve

Kovács Elvira a jelentés ismertetésekor kijelentette: ideje elismerni, hogy a nyelvi, etnikai és kulturális kisebbségek tisztelete az emberi jogok védelmének sarokövét, illetve a közös megértés, a stabilitás és demokratikus biztonság alapvető értékét jelentik Európában. A jelentés Ukrajnával foglalkozó fejezeteit ismertetve az MTI-nek telefonon nyilatkozva hangsúlyozta: az államnyelv tökéletes ismeretének fontosságára hivatkozva eltörölni vagy csökkenteni a kisebbségi jogokat megengedhetetlen és aggodalomra ad okot.

– tette hozzá Kovács Elvira.

A nemzetközi normák betartására van szükség

Zsigmond Barna Pál fideszes parlamenti képviselő a vita során elmondott felszólalásában hangsúlyozta, a kisebbséggé váló őshonos nemzeti közösségek helyzete mutatja, hogy átfogó nemzetközi és multilaterális rendszerre, a tagállamok közötti párbeszédre, vonatkozó jogszabályaik harmonizálására, a nemzetközi normák betartatására, valamint rendszeres felülvizsgálatára van szükség. Arra hívta fel a figyelmet, hogy az Ukrajnában élő kisebbségek megfélemlítése, tagjaik ellen elkövetett erőszakos támadások fokozódnak, ami kiemeli annak fontosságát, hogy a nemzeti kisebbségek jogai további figyelmet és átfogó európai keretrendszert igényelnek. Juhász Hajnalka KDNP-s országgyűlési képviselő a beszédében sajnálatosnak nevezte, hogy az Európai Unió nem szentel kellő figyelmet a kisebbségvédelem témájának, aminek egyik bizonyítéka a nemzeti, etnikai és nyelvi kisebbségek védelmében indított Minority SafePack nevű európai polgári kezdeményezés közelmúltbeli elutasítása. A képviselő hangsúlyozta, a nemzeti kisebbségi jogok hatékony védelme nem tekinthető nemzetbiztonsági fenyegetésnek.

– tette hozzá.

Forrás: MTI; Fotó: PS-képernyőfelvétel

Ajánljuk még

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.

Elmebeteg volt Péter Gábor vagy szociopata bűnöző? Az Eisenberger család nyomában

A Hálózat 2018 december 10.
Amikor Péter Gábor egyik főcsatlósát, Bálint István idegorvost letartóztatták, a lakásán megtalálták "Eisenberger Benő" kórtörténetét. Az ÁVH megsemmisítette az iratot, ami azért furcsa, mert „Eisenberger Benő” Péter Gábort takarta, aki csak később vette fel mozgalmi, magyarosan csengő nevét. Péter Gábor bátyja, Sámuel a visszaemlékezések és iratok szerint bolond volt, az ÁVH vezére egy ismert pszichoanalitikussal raboltatta haza. Péter nővére, Katalin pedig végül Lipótra került, s annak férjét, a szerencsétlen asztalosmestert, aki az egész Péter családot támogatta korábban, kihallgatás közben verték agyon. Őrült volt-e Péter Gábor? Bemutatjuk az Eisenberger családot.