Pesti Srácok

Nyílt levélben osztotta ki Gulyás Gergely a főváros álzöld vezetőit

Nyílt levélben osztotta ki Gulyás Gergely a főváros álzöld vezetőit

Portálunk már beszámolt róla, hogy Karácsony Gergely jobbkeze felvázolta, hogyan szeretnék véghez vinni a főváros múzeumi fejlesztését, valamint a budai Vár helyreállítását. A tervek nem sok jóval kecsegtetnek, az újszerű gondolkodás jegyében ugyanis ízléstelen betonkockákkal töltenék fel a történelmi helyszínt. A momentumos főpolgármester-helyettes által preferált szörnyű tervet ma Gulyás Gergely is bemutatta közösségi oldalán, ahol nyílt levélben koppintott Budapest álzöld főpolgármesterének és a várat betondzsungellé alakítani akaró Kerpel-Fronius Gábor főpolgármester-helyettesnek az orrára.

Gulyás Gergely nyílt levelet intézet a közösségi oldalán a főváros vezetéséhez, Karácsony Gergelyhez és Kerpel-Fronius Gáborhoz, melyhez egy képet is mellékelt, amelyen a momentumos főpolgármester által megálmodott lesújtó fejlesztési terv látható.

– így indította a Facebook-oldalán közölt nyílt levelet a Miniszterelnökséget vezető miniszter, aki rámutatott, hogy a kormány szívén viseli a budapesti történelmi helyszínek és a zöldterületek sorsát, ám a főváros álzöld vezetéséről ez nem mondható el.

PestiSracok facebook image
Karácsony momentumos helyettese betondzsungellé züllesztené a várat. Fotó: Facebook

– részletezte a miniszter a kormány grandiózus terveit.

– tette hozzá Gulyás Gergely.

– hangsúlyozta Gulyás Gergely.

Íme, a kormány által támogatott fejlesztési terv. Fotó: Facebook

– mutatott rá Gulyás Gergely a főpolgármesterhez intézett levelében arra, hogy Karácsony miniszterelnök szeretne lenni és nem veszi komolyan jelenlegi feladatát.

– zárta Gulyás Gergely a fővárosi inkompetens vezetőkhöz intézett nyílt levelét.

Forrás: Facebook; Fotó: MTI/Balogh Zoltán

Ajánljuk még

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.