Pesti Srácok

Petícióban követelik az Amerikai Népszava főszerkesztőjének a lemondását

Petícióban követelik az Amerikai Népszava főszerkesztőjének a lemondását

Petícióban követelik Bartus Lászlónak, az Amerikai Népszava főszerkesztőjének a lemondását amerikai magyarok. A kezdeményezők emlékeztetnek: Bartus László gyanús, mindeddig tisztázatlan körülmények közt tette rá a kezét az amerikai magyarság legpatinásabb lapjára, majd a megszerzett lapot szétverte, a stábot szélnek eresztette, az újságot megszüntette, a maradékot pedig egy személyes gyűlölettől vezérelt, szélsőséges, kirekesztő gyűlöletbloggá degradálta.

A petíció szerzői hangsúlyozzák, hogy az Egyesült Államokban letelepedő balliberális újságírónak el kell számolnia azzal, hogy miből és hogyan szerezhette meg az Amerikai Népszavát, milyen szerepet játszottak az offshore cégek a lap megszerzésében, miért nem elérhető a lap felbecsülhetetlen értékű archívuma, valamint arról is, hogy mi történt azokkal az adományokkal, amelyeket Bartus László a Kohányi Társaság nevében gyűjtött össze, és amelyekről soha nem tett közzé beszámolót.

A petíció szerzői kijelentik: a főszerkesztő bocsánatkéréssel tartozik, amiért több mint százhúsz év hagyományait és valódi újságírók generációinak a teljesítményét gyalázta meg azzal, hogy gyűlöletbeszédtől fröcsögő, alpári hangnemet honosított meg az Amerikai Népszavánál, továbbá felszólítják, hogy adja vissza a lapot, az ahhoz kapcsolódó internetes felületeket, valamint a közösségi médiaoldalakat az amerikai magyarság valódi képviselőinek. A gyűlölettől vezérelt útszéli hangnem – amely ellen kikeltek a petíció kezdeményezői is – egyáltalán nem bizonyul túlzásnak. Állításaikat alátámasztandó íme, néhány részlet az Amerikai Népszava legfrissebb cikkeiből.

PestiSracok facebook image

– olvasható Bartusék állásfoglalása a Petry-ügy kapcsán, gyalázkodó megjegyzéseiket pedig a sanghaji Fudan Egyetem Budapestre költözésének apropóján így folytatják:

Forrás: Magyar Nemzet; Fotó: nepszava.club

Ajánljuk még

Magyarics Tamás a Polbeatben: Trump kicsit igazított a külkereskedelmi mérlegen, ettől még nem dől össze a világgazdaság

‎Polbeat április 7.
"Donald Trump kiindulópontja az, hogy az Egyesült Államoknak óriási kereskedelmi deficitje halmozódott föl Európával, Kínával, Japánnal és más országokkal, azaz a fő piacokkal szemben, s szeretné ezt lefaragni. Kinyilvánította, hogy túl sokan élősködtek az Egyesült Államokon, és ez tovább nem tűrheti el" - mondta a PestiSrácok Polbeat című műsorában Magyarics Tamás, az ELTE emeritus professzora, a Közszolgálati Egyetem Amerika Kutatóintézetének senior főmunkatársa arra a kérdésre, hogy a büntetővámok kivetése után valóban bekövetkezik-e az armageddon a világpiacon, miként azt a teljes balliberális sajtó vizionálja. A professzor szerint esélyesebb, hogy ezt az amerikai nézőpontból logikus kiigazítást lenyeli, beárazza majd a világpiac.

Magyar Péterben ott van mindaz a patológia, ami a nárcizmust megtestesíti - Hal Melinda a Polbeatben

‎Polbeat január 20.
Van egy olyan személyiségfogalom, hogy "nárcisztikus személyiségzavar". Nem Magyar Péter az egyetlen, aki ilyen jegyekkel érkezett a közéletbe, de nála ott van mindaz a patológia, ami ezt a problémát megtestesíti. A nárcizmusnak a Magyar-féle megnyilvánulása káros magára a társadalomra is. Hiszen amikor valaki elfogadja, hogy őt egyesek messiásnak tartják, az megalázása a hitnek, a kultúrának, a nemzetünknek és a történelmünknek - mondta a PestiSrácok.hu Polbeat című videóműsorában Hal Melinda klinikai szakpszichológus és közgazdász. Megjelent a nézők sorában a Lakatos-botrányt (Ábrahám Róbert közreműködésével) kirobbantó nevelőtanár is, aki arra várt választ, hogy egy ilyen brutális ügyben miért nem zár össze a szakma mellette?

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.