Pesti Srácok

Országgyűlés – Lebukott Tordai a vakcinaellenes hazugságaival

null

A Felvidékről kitelepítettekre történő emlékezéssel kezdődött az Országgyűlés hétfői ülésnapja. A képviselők arról a százezer magyarról emlékeztek meg, akiket a Benes-dekrétumok következtében a Csehszlovák Köztársaságból kizártak. A parlament aktuális ülésszakának negyedik, befejező napján tartott ülésen a megemlékezést követően napirend előtti felszólalások hangzottak el, majd másfél órában kérdések, további hatvan percben pedig azonnali kérdések és válaszok következtek, ahol ismét éles viták alakultak ki az ellenzéki és a kormánypárti képviselők között. Az első napirend előtti felszólaló, Kocsis-Cake Olivio monológja komoly vitát hozott, hiszen a párbeszédes politikus teljesen váratlan módon pozitív véleményt osztott meg expozéjában, csak azért, hogy egy professzor rasszista megnyilvánulásával mossa össze a kormánypárti politikusokat, csakhogy megint szembejött a valóság, amit Rétvári Bence tolmácsolt a felháborodott párbeszédes politikusnak. Egészen kihagyhatatlan Ungár Péter érvelési technikája is, amellyel elmagyarázta, a pálinkafőzés szuverén joga miatt rossz ötlet Magyarországra hozni a világ egyik legszínvonalasabb egyetemét, de a DK kétségbeesett kapálózása az oltások ellen is izgalmas színfoltot hozott a mai ülésbe. Arató Gergely egészen hajmeresztő szónoklattal folytatta a baloldali cirkuszt, amelyben arról beszélt, hogy a Fudani Egyetemmel a marxizmus-leninizmus jön vissza ismét Magyarországra. Az egykori MSZMP egyenes ági leszármazottjának tekinthető DK-s politikus felszólalására elszabadultak az indulatok a parlamentben. Rétvári Bencének igencsak sűrű napja volt az ellenzéki álhírek cáfolásával, de az egyik, leginkább zavarba ejtőbb kérdést Varga Zoltántól kapta, aki arról panaszkodott, hogy az intenzív osztályokon nincs megfelelő kapacitás, különös tekintettel a lélegeztetőgépekre. Azokra a lélegeztetőgépekre, amelyekről korábban a teljes ellenzék kórusban harsogta, hogy túl sok érkezett, túl drágán. A baloldali licit azonban itt sem ért véget, Bősz Anett ugyanis egészen odáig jutott, hogy egy felszólaláson belül egyszerre követelte a jelenléti oktatást, és a digitális oktatás fenntartását. Tordai Bence újabb oltással kapcsolatos hazugsága pedig már az Országgyűlés ülése közben lelepleződött.

Egyperces néma tiszteletadással emlékezett az Országgyűlés a Benes-dekrétumok következtében a Csehszlovák Köztársaságból elüldözött magyarok előtt a parlament plénuma, hétfői ülését megelőzően. Az ülésen felidézték, azokra emlékeztek, akiket a nagyhatalmi megállapodások mentén kitelepítettek otthonaikból. A megemlékezést követően napirend előtti felszólalással folytatódott a parlament ülése.

Az első napirend előtti felszólaló Kocsis-Cake Olivio volt, aki teljesen váratlan módon pozitív véleményt osztott meg, kifejtve, örömtelinek tartja, hogy közteret neveztek el arról a Puczi Béláról, aki az 1990-es marosvásárhelyi utcai megmozdulásokon a magyarokat védelmező hidegvölgyi cigányok egyik vezéralakja volt. Természetesen egyből megtalálták, hogy mégis miért rasszista a kormány: Kocsis-Cake ugyanis felidézte, a szegedi egyetemen tanító Gulyás László rasszista kijelentéseit, számon kérve, a professzornak korábban adott állami kitüntetést.

Válaszában Rétvári Bence emlékeztette a párbeszédes politikust, hogy az valamiért csendben tűrte amikor szövetségese, a DK-s Niedermüller Péter kitette kerületéből a nemzetközileg is elismert 100 Tagú Cigányzenekart, másik szövetségesük, a Jobbik pedig azzal került a parlamentbe, hogy antiszemita és cigányellenes propagandát folytatott. A parlamenti államtitkár feltette a költői kérdést, hogy ennek fényében, milyen hitelességet tanúsít magának a Párbeszéd és Kocsis- Cake Olivio, a rasszizmussal kapcsolatos kérdésekben.

PestiSracok facebook image

Oktatásügy: csinálja a Fidesz, de ne úgy!

A baloldalról ismét megszakértették az oktatásügyet is: Ungár Péter napirend előtti felszólalásában azon kesergett, hogy a világ élvonalában számon tartott Fudan Egyetem hazánkban kíván kampuszt létesíteni. Szakértői magyarázatában a képviselő a pálinkafőzés szuverén jogával indokolta meg ellenérzéseit az egyetemmel szemben, látszólag teljes összefüggés nélkül.

Schanda Tamás államtitkár válaszában úgy vélekedett, hogy különösen érdekes helyzet, amikor arról a baloldalról érkeznek oktatáspolitikai ötletek, amely eladósította és fizetőssé akarta tenni a felsőoktatási intézményeket. Schanda emlékeztetett, kiváltság, hogy a világ élvonalában számon tartott egyetem hazánkban kíván oktatási tevékenységet folytatni.

Schanda Tamás, az Innovációs és Technológiai Minisztérium parlamenti és stratégiai államtitkára is kivette a részét hétfőn az ellenzékkel folytatott vitából. Fotó: MTI/Kovács Attila

Nem vakcinaellenes a DK, csak az apró betűs rész szerint

Oláh Lajos napirendi felszólalásában meghirdette a DK új oltásellenes kampányát, amelyben már nem csak bizonyos vakcinákat, hanem a teljes oltási rendet támadják. Oláh szerint ugyanis el kellene törölni az oltáshoz szükséges regisztrációs kötelezettséget. Ezzel tehát a Gyurcsány-párt már nem csak egyes vakcinákat, hanem konkrétan a lakosság átoltásának folyamatát támadja, amellyel jelentősen lassulna a lakosság vakcinálási üteme, ezzel pedig a járvány elhúzódását okozhatná.

Válaszában Dömötör Csaba emlékeztette a képviselőt, hogy különösen ironikus, hogy míg a DK-sok magukat beoltatják, másokat elütnének ettől a lehetőségtől. Szerinte

– hangoztatta. Az államtitkár azt firtatta, hogy az ellenzék felmérte-e, mivel járna az, ha nem lenne regisztráció. Szerinte tömegek zúdulnának a háziorvosi rendelőkre. Kitért arra, hogy az ellenék határozati javaslatban tiltotta volna meg a kínai vakcinák használatát, és az orosz oltást is ellenzi, így a baloldal az elmúlt hetekben egymillió vakcinától fosztotta volna meg a magyarokat. Ez nem oltáspártiság,

– fogalmazott, szorgalmazva a határozati javaslat visszavonását azt mondta, a járvány közepén az egész baloldal az oltás ellen kampányol.

Szociális érzékenységi tréning az ülésen

Gurmai Zita jóemberkedési bemutatóval folytatta az ellenzéki cirkuszt, újabb rendkívül érzéketlen témát használva propagandaként. A szocialista síkfutó asszonyság ugyanis embertelennek nevezte, hogy a fogyatékossággal élők számára bonyolult ügyintézési folyamatokkal kell szembesülnie.

Rétvári Bence válaszában emlékeztette Gurmait, hogy a járvány-időszakban is terítékre került a halmozottan hátrányos helyzetűek ügyintézésével kapcsolatos szabályozás vitája, amelynek értelmében a fogyatékossággal élők adminisztrációs terhei csökkenhettek. Rétvári felidézte, ezt a javaslatot a baloldali képviselők leszavazták, ahogy Gurmai maga is.

Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára igyekezett megértetni Gurmai Zitával, hogy amit hétfőn követelt, azt korábban leszavazta. Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt

A Gyurcsány-párt marxizmus-leninizmusról szónokol

Arató Gergely egészen hajmeresztő szónoklattal folytatta a baloldali cirkuszt, amelyben arról beszélt, hogy a Fudani Egyetemmel a marxizmus-leninizmust hozza el ismét Magyarországra. Az egykori MSZMP egyenes ági leszármazottjának tekinthető DK-s politikus felszólalására elszabadultak az indulatok a parlamentben, a kormány részéről válaszadásra felszólított Schanda Tamás úgy reagált:

Schanda Tamás felidézte, a DK jelenlegi vezetője, Gyurcsány Ferenc kormányzásának idején eladósodott az ország, és az egyetemek is, ezek után különösen furcsa, hogy éppen egy Gyurcsány-párti politikus szónokol egy nemzetközi szinten vezető egyetem ellen.

Tordai az orosz vakcina ellen hergel, miközben beadatja magának

Tordai Bence felszólalása is káoszba fulladt természetesen, elsősorban a párbeszédes képviselőnek köszönhetően, aki feltette kérdését, ugyanakkor a választ már nem akaródzott meghallgatnia. Tordai ugyanis az általa káosznak nevezett oltási rendszerrel kapcsolatban kérdezte a kormányt. Rétvári Bence részéről kapott választ, aki elmondta, ha van bármiféle káosz az oltási renddel kapcsolatban, vagy bizalmatlanság a vakcinákkal szemben, az a baloldalnak köszönhető. Az államtitkár ugyanis felidézte, a baloldal folyamatosan egymásnak ellentmondó, oltásellenes kampányt folytatott. Mint ismertette, erre éppen Tordai a legnyilvánvalóbb példa, hiszen a párbeszédes képviselő nyilvános Facebook-oldalán kampányolt az orosz vakcina ellen, majd ugyanott osztotta meg, hogy ő maga is azzal oltakozott.

– fogalmazott Rétvári. A szembesítés láthatóan feldúlta Tordait, aki Rétvári válasza alatt folyamatos közbekiabálással zavarta az Országgyűlés munkáját.

Tordai Bence, a Párbeszéd képviselője az orosz vakcina ellen kampányolt, majd beadatta magának a Szputnyikot. Fotó: MTI/Máthé Zoltán

Nem érti a kormány: túl kevés a túl sok lélegeztetőgép

Rétvári Bencének igencsak sűrű napja volt az ellenzéki álhírek cáfolásával, de az egyik leginkább zavarba ejtő kérdést Varga Zoltántól kapta, aki arról panaszkodott, hogy az intenzív osztályokon nincs megfelelő kapacitás, különös tekintettel a lélegeztetőgépekre. Azokra a lélegeztetőgépekre, amelyekről korábban a teljes ellenzék kórusban harsogta, hogy túl sok érkezett, túl drágán.

Rétvári Bence az egészen zavarba ejtő felszólalást követően rámutatott a DK-s politikust felszólalásában rejlő óriási iróniára, nevezetesen, hogy éppen az a baloldal hiányolja a lélegeztetőgépeket az ellátásból, amelyik korábban azoknak a beszerzése ellen kampányolt. Hozzátette, a DK vádja ráadásul igaztalan is, hiszen van megfelelő kapacitás a járvány kezelésére az egészségügyben. Felidézte továbbá, hogy az egészségügy ellenálló képessége nem a DK-n múlott, hiszen a múltban módszeresen építették le az egészségügy állapotát, jelenleg pedig folyamatosan kampányolnak a védettséget jelentő vakcinák ellen.

Nyissanak ki az iskolák, de ha kinyitnak, csukják be őket!

Az ellenzék járványügyi zavarkeltési propagandája úgy tűnik hatásos volt a saját soraikban. Bősz Anett például úgy belekeveredett az ellenzék éppen aktuális álláspontjának ismertetésbe a nyitás ügyében, hogy egy felszólaláson belül követelte a jelenléti oktatás visszaállítását, valamint azt, hogy „ne kockáztassák a tanárok és diákok életét” a jelenléti oktatás visszaállításával.

Rétvári Bence válaszában arra kérte a DK-s képviselőt, hogy az ellenzék hagyja abba a zavarkeltést, hiszen már maguk sem tudják mi az aktuális álláspont. Mint fogalmazott:

Lebukott egy újabb ellenzéki vakcinahazugság

Több ellenzéki politikus is a járványügyi védekezés kapcsán szólalt fel, közülük is Tordai Bence szónoklata volt az egyik legérdekesebb, aki bár rendszeresen kampányolt az orosz vakcina ellen, mégis azzal oltakozott a napokban. Erre akkor Rétvári Bence is emlékeztette is a párbeszédes képviselőt, aki azzal védekezett, hogy ezzel kapcsolatos posztját követően egy hónappal, nyugati szaklapok véleményére alapozva megváltoztatta a véleményét, és többé nem támadta az orosz vakcinát. A baloldal vakcinaellenes kampánya ugyanakkor az ülés során később is felvetődött: az ellenzék védekezést gátló lépéseinek ismertetése közben Rétvári Bence jelezte, Tordai felszólalásában hazudott, és az általa jelzett időpont után is támadta az orosz vakcinát.

– fogalmazott Rétvári ismertetve, utána nézett Tordai közösségi oldalán és azt találta, hogy egy hónappal azután, hogy állítólagosan megváltozott a véleménye az orosz vakcina kapcsán is a Szputnyik V ellen hergelt.

– értékelte a történteket Rétvári államtitkár.

Vezető kép:MTI/Kovács Attila

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.