Pesti Srácok

Sok kiskorú migráns lelép az olasz gyermekvédelmi központokból

Sok kiskorú migráns lelép az olasz gyermekvédelmi központokból

Olaszországban a 2019 és 2020 közötti időszakban több mint ötezer-hétszáz kis- és fiatalkorú migránsnak veszett nyoma. Megérkezésük után eltűntek a hatóságok vagy a velük foglalkozó szervezetek szeme elől. Naponta majdnem nyolc, szülői kíséret nélküli, tizennyolc éven aluli bevándorlónak veszik nyoma, ez a legmagasabb európai aránynak számít az ANSA olasz hírügynökség hétfőn közölt adatai szerint. Jobb esetben a gyerekeket és fiatalokat rokonok, ismerősök viszik el magukkal, rossz esetben a bűnszervezetek karmaiba kerülnek.

Olaszországban a 2019 és 2020 közötti időszakban több mint ötezer-hétszáz kis- és fiatalkorú migránsnak veszett nyoma. Megérkezésük után eltűntek a hatóságok vagy a velük foglalkozó szervezetek szeme elől. Az ANSA a Lost in Europe (Elveszve Európában) nevű szervezet adatait közölte. A szervezet tizenkét európai ország oknyomozó - migránsokat támogató - újságíróit tömöríti. Forrásaik szerint Európába évente több ezer gyermek jut el a migráns-csoportokkal: az új koronavírus-járvány évében egyedül Olaszországba minden korábbinál több kiskorú, mintegy nyolcezer gyermek érkezett családjával, mással vagy egyedül. Az utóbbi két évben egész Európában több mint 18 ezer kis- és fiatalkorú migráns tűnt el, a legtöbben Olaszországban. Kilencven százalékuk fiú, nyolcvanöt százalékuk pedig tizenöt évnél idősebb volt. A Lost in Europe önkénteseinek célja az ő felkutatásuk.

– nyilatkozta Carla Garlatti gyermekvédelmi ombudsman az ANSA-nak. Hozzátette, hogy jobb esetben a gyerekeket és fiatalokat rokonok, ismerősök viszik el magukkal, rossz esetben a bűnszervezetek karmaiba kerülnek. A Save the Children nemzetközi gyermekvédelmi szervezet olaszországi felelőse Antonella Inverno – szintén az ANSA-nak nyilatkozva – elmondta, hogy a Covid-19 sem szűkítette a tizennyolc év alatti migránsok kizsákmányolásának lehetőségét. Példaként a nigériai lányokat említette, akiket a világjárvány idején nem az utcán, hanem interneten árulnak.
PestiSracok facebook image

A római belügyminisztérium adatai szerint tavaly emelkedett a szülői kíséret nélkül érkező kis-, és fiatalkorú migránsok száma. A 2020-ban Olaszországba érkezett több mint 34 ezer emberből 4623 volt tizennyolc év alatti, 2019-ben 1680 volt a számuk, egy évvel korábban pedig 3536. Az idén érkezett 8559 migráns között 1196 volt a felnőtt kíséret nélküli kiskorú.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/ANA-MPA pool/Oresztisz Panajotu

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.