Pesti Srácok

Strasbourggal fenyegeti a házelnököt Tordai, aki nem akar bírságot fizetni a deviáns műsora miatt

Strasbourggal fenyegeti a házelnököt Tordai, aki nem akar bírságot fizetni a deviáns műsora miatt

Hosszú, csapongó nyílt levelet intézett Kövér Lászlóhoz Szabó Tímea mentális zavarokkal küzdő párttársa a Facebookon. Tordai Bence posztjában többek között azon kesereg, hogy az Országgyűlés szellemiségéhez méltatlan viselkedése miatt nyolcmillió forintot meghaladó bírságot kapott. A deviáns viselkedéséről ismert párbeszédes politikus azzal fenyegetőzik, hogy az Emberi Jogok Európai Bíróságánál fogja bepanaszolni Kövér Lászlót, aki igyekszik a magyar törvényhozás házából kiszorítani az ellenzék soraiban elfogadott alpári, kocsmai stílust.

Tordai Bence közösségi oldalán felidézte, hogy holnap tárgyalja a Mentelmi bizottság a 8,2 milliós büntetés ellen beadott fellebbezését.

– okoskodott a rendbontó politikus, aki nem engedte a pénzügyminisztert a helyére. Tordai szerint a büntetés nemcsak alaptalan, hanem jogtalan is, majd felidézte, hogy egy korábbi büntetés miatt az Emberi Jogok Európai Bírósága 2017-ben már a szárnyai alá vette a hazánkat a nemzetközi téren folyton fúró Karácsony Gergelyt és társait.

PestiSracok facebook image

– fenyegetőzött Tordai.

– idézte fel a botrányos esetet Szabó Tímea mentális zavarokkal küzdő szárnysegédje, aki szerint nem kellett volna a parlamentben egy zsák krumplival műsorozó Jakabot sem megbírságolni.

– fanyalgott a házelnök döntése kapcsán a deviáns parlamenti cirkuszokért rajongó Tordai.

– javasolta Szabó Tímea zavaros világnézetű párttársa Kövér Lászlónak, aki a párbeszédes képviselő által kifogásolt esetekben igyekezett rendre tanítani az Országgyűlés szellemiségéhez méltatlan műsorokat rendező ellenzéki rendbontókat.

Forrás: Facebook; Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

Ajánljuk még

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.