Pesti Srácok

Szijjártó: a környezetvédelmi kihívásokat a világjárvány sem szoríthatja háttérbe

null

A környezetvédelmi kihívásokat a világjárvány okozta gazdasági, egészségügyi nehézségek sem szoríthatják háttérbe – mondta a külgazdasági és külügyminiszter az Ökoindustria környezetipari szakkiállítás szerdai virtuális megnyitóján.

Szijjártó Péter a videoüzenetében kiegyensúlyozott felelősségvállalásra szólított fel, kiemelve a fenntarthatósági és a versenyképességi szempontok összehangolását.

– hangsúlyozta. A tárcavezető hozzátette, hogy 1990 óta a széndioxid-kibocsátás 32 százalékkal, az energiafelhasználás 15 százalékkal csökkent. Magyarország vállalta, hogy az áramtermelését 2030-ra 90 százalékban széndioxid-mentessé teszi, 2050-re pedig klímasemlegessé válik. A napelemek kapacitása a tizenháromszorosára nőtt 2018 óta, 2040-re pedig újabb hatszoros bővülés a cél; 10 éven belül a megújuló energiaforrások aránya 20 százalékra nő. Kiemelte azt is, hogy nukleáris energia nélkül a klímacélok nem teljesíthetők; számítások szerint az új paksi erőmű évente 17 millió tonna szén-dioxid termelődését fogja megelőzni. Szijjártó Péter jelentős eredménynek nevezte azt is, hogy az autózás zöldítésében Magyarország kulcsszerepet ért el, hiszen itt épülnek a világ legnagyobb akkumulátorgyárai. A belföldi kibocsátás tavaly már a 8. volt a világrangsorban – tette hozzá. A miniszter szerint a környezeti kihívások egyetemlegesek, Magyarország felelőssége ezért nem korlátozódik a Kárpát-medencére.

PestiSracok facebook image

– fogalmazott. Szijjártó Péter hangsúlyozta, hogy a gazdasági szereplők közreműködésével Magyarország körforgásos termelésre, zöldebb működésre állhat át.

– tette hozzá.

Forrás: MTI; Fotó: Szijjártó Péter Facebook-oldala

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.