Pesti Srácok

Szlávik: bár jók az oltási adatok, a védekezést nem lehet elengedni

Szlávik: bár jók az oltási adatok, a védekezést nem lehet elengedni

Bár az oltási adatok rendkívül kedvezőek, de ez nem azt jelenti, hogy a védekezést "el kell engednünk"; a brit vírusmutáns jobban terjed a fiatalabbak körében is, így a maszkhasználatra, a távolságtartásra és az egymás iránti figyelemre továbbra is, akár még egy jó ideig szükség lesz – figyelmeztetett a Dél-pesti Centrumkórház infektológiai osztályának vezetője szombaton, a közmédiának adott interjújában.

Szlávik János a korlátozások lazításáról azt mondta, két szempontot kell figyelembe venni: az oltások folyamatosan emelkedő számát és az új fertőzöttek számának csökkenését. Hozzátette: a halottak száma nem a kellő mértékben csökken, aminek az lehet a magyarázata, hogy még mindig nagyon sokan vannak kórházban, intenzív osztályon és lélegeztetőgépen.

– emelte ki az infektológus. Úgy tűnik – folytatta Szlávik János –, hogy most nem azzal kell foglalkozni, hogy milyen lesz majd a negyedik hullám, hanem, hogy miként lehet azt megelőzni.

PestiSracok facebook image

– hangsúlyozta, hozzátéve, hogy a Magyarországon elérhető oltások mind hatékonyak és alkalmasak arra, hogy megvédjék az embereket a betegség súlyos lefolyásától. Felhívta a figyelmet, hogy a vakcinák hatékonyságát nem antitest-vizsgálatokkal kell meghatározni, hanem tudományos eredményekkel, méghozzá azokkal, amelyek arra jutottak, hogy a beoltottak 80–90 százalékkal kisebb valószínűséggel fertőződnek meg, mint azok, akik nem kaptak vakcinát. Emlékeztetett: nem lehet nyájimmunitásról beszélni, amíg a lakosság 80–90 százaléka nincs beoltva, és még ezután is lehetnek majd fertőzésgócok; előfordulhat, hogy a koronavírus még hónapokra, de akár évekre velünk marad.

– hangsúlyozta Szlávik János. Jelezte azt is, hogy valamilyen fokú védettség csak az első oltás beadását követő két-három hétben alakul ki, de a teljes védettséget csak a második oltás utáni második vagy harmadik héten éri el a szervezet.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Kovács Attila

Ajánljuk még

Jobba Gabi színésznő tragikus élete és öngyilkossága – Kik „vették el tőle a levegőt”?

Magyar ugar 2021 január 9.
Jobba Gabi hatalmas csillaga volt a Kádár-rendszernek, Aczél egyik kedvenc írója, Gyurkó László is támogatta, valamint az az Erdős Péter, akinek az egyik kedvese volt. Mégis öngyilkos lett, tragikusan fiatalon, mindössze harminchat évesen. „Nincs több erőm ezzel a lelki nyomorúsággal élni és nem akarok tovább senkinek a terhére lenni” – írta utolsó levelében, míg Gyurkó arra célzott, valakik tönkretették, elvették tőle a levegőt. Mi történhetett? Tóth Eszter Zsófia történész tragikus életének és halálának járt utána.

A magyar poptörténet feledésbe merült arcai (III. rész) – Ihász Gábor és a legnagyobb zenész-sztori a Kádár-rendszerből

Magyar ugar 2023 október 3.
Az egykor szebb napokat megélt, nem csak elhunyt, de mára méltatlanul kissé elfeledett zenei előadók sorában eddig Uhrin Benedek és Flipper Öcsi került sorra. Előbbiről azt írtam, hogy egy „anomália” volt, hiszen valójában semmi nem predesztinálta volna arra, hogy sikeres zenei előadó legyen, ám ez, ha csak rövid időre is, de mégis megtörtént. Utóbbi viszont igazi zenei-színpadi embernek született, gargantuálisan nagy sztár kellett volna, hogy legyen, és egy rövid ideig tényleg ott is volt a csúcson, de önsorsrontó hajlamai sajnos átvették az irányítást az élete fölött, és 46 évesen maga mögött hagyta ezt a világot.

Volt egyszer egy magyar maffiaháború - Húsz éve végezték ki Portik riválisát, Seres Zoltánt

Az alvilág titkai 2019 április 13.
Húsz évvel ezelőtt, 1999. április 12-én Tahitótfaluban, a nyílt utcán, az autójában gyilkolták meg az éjszakai életben korábban „Igazságosnak” nevezett Seres Zoltán vállalkozót. A motoros merénylők nemcsak vele, hanem olasz üzlettársával, Sforza Nazzarenoval is végeztek, aki néhány órával később, a kórházban hunyt el. A gyilkosok a fegyvert eldobták, majd elhajtottak a helyszínről. A kocsi az AK-47-es gépkarabélyból leadott, legalább 15-20 lövés után az egyik családi ház falába csapódott, és a támadást csak a hátsó ülésen ülő, majd sokkot kapó tolmács élte túl.