Pesti Srácok

Trendkövetőből mintaadó állammá nőtt Magyarország – film az Orbán-kormány eredményeiről (videó)

Az új, kereszténydemokrata kormány 2010-ben nemzeti érdekekre alapozott politikájával szakított a korábbi korszakkal, hozzálátott a posztkommunista hagyaték felszámolásához és mára mintaadóvá vált a kontinensen. Az Alapjogokért Központ „Újra naggyá teszik Magyarországot 2010–2020” című kutatási projektje részeként készült el az a film, amelyben a polgári kormány politikusai idézik fel az elmúlt évtized kihívásait, feladatait. A 2010-ben megalakult második Orbán-kormány tagjai – a 2002-2010 közötti nyolc év szocialista-liberális kormányzásának örökségeként – nemcsak rendszerszintű problémákkal néztek szembe, hanem társadalmi-gazdasági, valamint jogi-erkölcsi kihívásokkal is, így mindenre kiterjedő megoldással kellett szolgálniuk.

Az Alapjogokért Központ 2020 tavaszán indította el Magyarország 2010–2020 közötti korszakának értékelésével foglalkozó kutatási projektjét. Az „Újra naggyá teszik Magyarországot 2010-2020” című projekt az „őszinteség, bátorság és büszkeség” rendezőelvei szerint, átfogóan vizsgálja a 10 éves kormányzás stratégiáját, filozófiáját, céljait és eredményeit. A projekt keretében 2020 nyarán, illetve őszén az Orbán-kormány tíz meghatározó szereplőjével készült interjú, amelyekben szó esik szakmai és személyes nehézségekről, továbbá a polgári Magyarországért vívott harcokról és győzelmekről, aminek köszönhetően 2020-ra hazánk sereghajtóból ismét Európa élmezőnyébe került és gazdasága válságállónak mutatkozik ma is.

– fogalmazott az elmúlt tíz esztendő lényegéről Kövér László az interjúban.

PestiSracok facebook image

Az Országgyűlés elnöke mellett a filmben az ország gazdaságáért vívott csatákról és az unortodox gazdaságpolitika győzelméről Varga Mihály pénzügyminiszter és Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank jelenlegi elnöke; az Európai Unión belüli csörtékről és a migrációs válság kihívásairól Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, valamint Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter; a balliberális kormányok magyar nemzet ellen elkövetett bűneiről Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes; a jogállamisággal kapcsolatos kettős mércéről és az új európai lehetőségekről Varga Judit igazságügyi miniszter és Navracsics Tibor kormánybiztos, volt miniszter; a mára már hungarikummá vált családtámogatási rendszerről és szociálpolitikai kérdésekről pedig Novák Katalin családokért felelős tárca nélküli miniszter, valamint Balog Zoltán, a református zsinat lelkészi elnöke, az EMMI korábbi vezetője is nyilatkozik.

Forrás: Alapjogokért Központ/Mandiner; Fotó: YouTube-képernyőfelvétel

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.