Pesti Srácok

Vádat emeltek a füzesabonyi emberölés gyanúsítottja ellen

null

Nyereségvágyból, védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett emberölés miatt vádat emeltek a 2020 nyarán, Füzesabonyban történt emberölés gyanúsítottja ellen. A férfi elmondása szerint azért szúrta le áldozatát, mert az rasszista megjegyzést tett rá – közölte szerdán a Heves megyei főügyész.

Szalóki Zoltán tájékoztatása szerint a huszonegy éves, néhány hónappal korábban szintén erőszakos bűncselekmény elkövetése miatt felfüggesztett szabadságvesztésre ítélt vádlott 2020. június 16-án a füzesabonyi pályaudvaron ismerkedett össze későbbi áldozatával, aki ittas állapotban meghívta őt az otthonába. Megvacsoráztak, majd a vendéglátó elaludt. Az elkövető a vádirat szerint azt állította, hogy a házigazda – félálomban – sértő, rasszista megjegyzést tett rá, ezért ő úgy döntött, megöli és elveszi értékeit. Szándékát a legnépszerűbb közösségi oldalon megosztotta egy ismerősével is. A vádlott a konyhában kiválasztott rugós késsel nyakon szúrta a mélyen alvó sértettet, aki meghalt. Ezt követően az elkövető átkutatta a szobákat, értéktárgyakat vett magához, majd távozott a lakásból és a hajnali vonattal a városból is. A lopott értéktárgyak egy részét Budapesten értékesítette, illetve ruhaneműre cserélte. A Heves Megyei Főügyészség a letartóztatásban lévő férfival szemben fegyházbüntetés kiszabását és korábbi, felfüggesztett szabadságvesztésének végrehajtását kérte – tudatta közleményében a főügyész.

Forrás: MTI; Fotó: observator.tv

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.