Pesti Srácok

Várhatóan júniustól lehet oltani az EU-ban a 12–15 éves korosztályt a Pfizer-vakcinával

null

Várhatóan június elejétől lehet majd használni az Európai Unióban a 12–15 éves korosztályban az új típusú koronavírus ellen (SARS-CoV-2) a Pfizer amerikai gyógyszeripari társaság és a BioNTech német biotechnológiai kutatóvállalat együttműködésével kifejlesztett vakcinát – mondta a német cég vezérigazgatója egy csütörtökön ismertetett nyilatkozatában.

Ugur Sahin a Der Spiegel című német hírmagazinnak elmondta, hogy az európai uniós engedélyezési kérelem benyújtását megelőző munka utolsó szakaszánál tartanak, és terveik szerint május 5-én hivatalosan megkérik a közösség gyógyszerészeti hatóságának szerepét betöltő Európai Gyógyszerügynökséget (EMA), hogy készítményük alkalmazási engedélyét terjesszék ki a 12–15 éves korosztályra. Az EMA vizsgálata rendszerint néhány hétig tart, így már június elején beadhatják az első oltásokat – mondta Ugur Sahin.

A Pfizer és a BioNTech március végén jelentette be, hogy készítményük az úgynevezett harmadik fázisú klinikai vizsgálat alapján százszázalékos hatékonysággal véd a SARS-CoV-2 okozta betegségtől (Covid-19) a 12–15 éves korosztályban. Megfigyelték azt is, hogy az oltás nagyon erőteljes immunválaszt vált ki a korcsoportba tartozó gyerekeknél. Az oltóanyag biztonságosságát és hatékonyságát a kisgyermekeknél és a legalább 6 hónapos csecsemőknél is vizsgálják.

Ugur Sahin a Der Spiegelnek elmondta, hogy júliusban lehetnek meg az első vizsgálati eredmények az 5–12 éves korosztályról, szeptemberben pedig a még kisebb gyerekekről. A szakember kiemelte, hogy bizakodó, mert a 12–15 éves korcsoportban folytatott vizsgálatok bátorító eredményei arra utalnak, hogy a gyerekeket különösen jól védi az oltás a Covid-19-től.

PestiSracok facebook image

A Pfizer/BioNTech-féle vakcina volt az első, amelyre forgalmazási engedélyt adtak ki az EU-ban. A két adagból álló oltások beadása tavaly karácsonykor kezdődött. A beszerzéseket a tagországok megbízásából és felügyelete mellett intéző Európai Bizottság tavaly novemberben háromszázmillió, január elején további háromszázmillió adag megvásárlásáról kötött keretszerződést a gyártókkal. A Comirnaty néven forgalmazott oltóanyagból Magyarországra már több mint 2,5 millió adagot szállítottak.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA-KEYSTONE/Laurent Gillieron

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.