Pesti Srácok

A kampányára használja fel a kínai egyetem ügyét Karácsony

A kampányára használja fel a kínai egyetem ügyét Karácsony

Karácsony Gergely, a miniszterelnöki székre áhítozó főpolgármester beáldozná a Diákváros kollégiumi férőhelyeit, az elitegyetemet és lefújná az atlétikai világbajnokságot, mindezt azért, hogy a kampányban szembemehessen a kormány akaratával. A kabinet egyértelmű és világos elképzelése, hogy a Diákváros és a Fudan Egyetem az eredeti tervek szerint megépüljön. A főváros ellenséges hozzáállása miatt, most már a felépülő kollégiumok férőhelyszáma függ attól, hogy a baloldali városvezetők átadják-e a területeket az államnak. Konszenzus helyett fővárosi konzultációt indít a baloldal, amellyel mozgósítanák a baloldali szavazókat.

Úgy tűnik, Karácsony Gergely az előválasztási kampányában használja fel a Fudan Egyetem ügyét. Konszenzus helyett egymásnak feszülést hozott a Diákváros-projektről folytatott kormányzati egyeztetés. Palkovics László innovációs miniszter a megbeszélés során hiába emelte ki, hogy mindkét projekt megvalósul és a kormány teljes transzparenciát alkalmaz, továbbá megépítik az összes olyan létesítményt, amely ahhoz kell, hogy a hallgatók jól érezzék magukat. Az innovációs miniszter azt is kijelentette: a 2017-es projekt mindig négy elemet tartalmazott; egyetemfejlesztést, kollégiumfejlesztést, hallgatói közösségi teret és kutatóintézményt. A kabinet nyilvánosságra hozza azokat az anyagokat, amelyek bizonyítják, hogy az egyetem szerepelt a megállapodásban – írja a Magyar Nemzet.

– mondta Palkovics László. A miniszter azt is elárulta, hogy a Fudan Egyetemen bölcsészet- és közgazdaság-tudományi, műszaki és orvostudományi képzés lesz. Palkovics arra is rámutatott, hogy a Fudan Egyetemet eredetileg a fejlesztési terület északi részére tervezték, ennek csak egy kis része lógott be a ferencvárosi önkormányzat tulajdonában álló telekre. Miután Baranyi Krisztina kilátásba helyezte, hogy nem adja át a területet a kormánynak, teljes mértékben állami területre helyezték át a kínai egyetemet a tervezőasztalon, és a helyére tették a Diákváros kollégiumait, azt a projektet, amit a ferencvárosi polgármester és Karácsony Gergely is a szívügyének tart. A helyzet innentől adott: ha Baranyi Krisztina mégis kitart a terület visszatartása mellett, akkor kisebb helyen épülnek majd fel a kollégiumok.

PestiSracok facebook image

Palkovics úgy fogalmazott: nem jelentős nagyságú ez a telekrész, és a Diákváros így is felépül, ám egy kicsivel kevesebb férőhellyel, mint eredetileg tervezték. Így lényegében Ferencváros balliberális polgármestere fosztaná meg a diákokat a több kollégiumi férőhely lehetőségétől. Továbbá a kormánnyal való szembenállás áldozatául eshet az atlétikai világbajnokság is. Karácsony Gergely nyomatékosította: kész lefújni a presztízsértékű világeseményt, ha a kabinet kitart a kínai egyetem mellett. Ez azért is érdekes, mert a sporteseményért cserébe a kormány egy korábbi megállapodás értelmében 50 milliárd forint egészségügyi forrást adott a fővárosnak, évente tízmilliárd forint befektetéséről dönthet a főpolgármester. Az, hogy a baloldali miniszterelnök-jelölt újra a sportesemény lemondásával fenyeget, magába foglalja ennek a korábbi megállapodásnak a felrúgását is. Baranyi Krisztina azt is bejelentette, hogy öt kérdéssel fővárosi konzultációt indít júniusban offline és online formában. A kerületvezető szavai szerint a konzultációt egyrészt a világjárvány miatt találták ki, másrészt népszavazást nemzetközi szerződések esetén nem lehet tartani.

Forrás: Magyar Nemzet; Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.