Pesti Srácok

A konzervatív Európa ébredéséről egyeztetett lengyelországi partnerszervezetével az Alapjogokért Központ

null

A hétvégén Varsóban egyeztetett az Alapjogokért Központ és lengyel partnerszervezete, az Ordo Iuris a konzervatív erők európai együttműködésének szélesítéséről. A kibővített körben folyó találkozón a felek cseh, szlovák és olasz partnerekkel abban állapodtak meg, hogy a napokban ők is csatlakoznak a már működő együttműködéshez. A magyar és lengyel fél még tavaly állapodott meg arról, hogy egy olyan összeurópai think-tank hálózatot hoz létre, amely képes kellő súllyal fellépni és hangot adni az „Isten, haza, család” gondolatának az Európa jövőjéről szóló politikai vitákban – olvasható a szervezet Facebook-bejegyzésében.

Az Alapjogokért Központ szerint a mostani, varsói egyeztetés azért is bír különös jelentőséggel, mert nemrégiben indította el az Európai Unió az Európa jövőjéről szóló párbeszédet. Ezzel összefüggésben az Ordo Iuris-szal és a többi partnerrel folytatott megbeszélésen Szánthó Miklós, az Alapjogokért Központ igazgatója elmondta:

Szánthó Miklós azt is bejelentette: a konzervatív erők nemzetek közötti együttműködését szolgáló szövetség a következő napokban fog intézményesülni. Az egyértelmű cél, hogy kiálljanak a szuverenitás, a normalitás, a józan ész, a közös jó és a természet rendje által adott elidegeníthetetlen jogok gondolata mellett. Jerzy Kwasniewski, az Ordo Iuris elnöke üdvözölte a két szervezet eddigi sikeres együttműködését és az újonnan csatlakozni kívánó partnerek szándékát. Kwasniewski szerint a nyugati civilizáció válságban van.

PestiSracok facebook image

– tette hozzá. A tárgyalásokon szintén részt vevő Kovács István, a Központ stratégiai igazgatója ismertette, hogy a formálódó szövetség nyárra tervezett, következő találkozóján már szeretnék vendégül látni Budapesten is a cseh, szlovák és olasz partnereket.

– mondta a stratégiai igazgató.

Forrás/fotó: Facebook

Ajánljuk még