Pesti Srácok

A konzervatívok előretörését mutatják az Egyesült Királyságban a helyi választások előzetes eredményei

null
London, 2020. december 30. Boris Johnson brit miniszterelnök, miután aláírta az Európai Unió és az Egyesült Királyság közötti jövõbeni kétoldalú kereskedelmi és egyéb kapcsolatok feltételeit rögzítõ megállapodást a londoni kormányfõi rezidencián, a Downing Street 10-ben 2020. december 30-án. Az 1246 oldalas egyezményrõl többhavi tárgyalási folyamat után, december 24-én állapodtak meg a brit kormány és az Európai Bizottság tárgyalóküldöttségei. A megállapodás ideiglenes alkalmazása az újév elsõ napján lép életbe. MTI/Getty pool/AP/Leon Neal

Rendkívül biztatónak nevezte pénteken Boris Johnson brit miniszterelnök az Egyesült Királyságban tartott helyi választások előzetes eredményeit, amelyek azt mutatják, hogy a kormányon lévő Konzervatív Párt több kerületet is megszerzett a Munkáspárttól.

A BBC brit közszolgálati médiatársaság közlése szerint hetven százalékos tory győzelem született az észak-angliai Tees Valley-ben, ahol eddig hagyományosan a Munkáspártra voksoltak. A szintén északon található Hartlepoolban ötven év után választottak először konzervatív képviselőt: Jill Mortimer csaknem kétszer annyi szavazatot kapott, mint munkáspárti kihívója. Elemzők rámutatnak arra, hogy az ország északi térségeiben élőket súlyosan érintette az ipar leépítése, sokan közülük pártolták a brit EU-tagság megszűnését (Brexit) is.

– szögezte le Boris Johnson Hartlepoolban, ahol személyesen gratulált Mortimernek. Johnson hozzátette azt is, hogy az emberek a most leadott voksukkal a kormány járványkezeléséről is véleményt mondanak, valamint kiemelte, hogy ez a térség a kilépésre szavazott az Európai Unióból.

PestiSracok facebook image

A szavazatszámlálás várhatóan eltart a hét végéig, néhány elemző azonban máris rámutatott arra, hogy az előzetes eredmények a konzervatívok előretörését mutatják országszerte, és komoly csapást emlegetnek a Munkáspártra, valamint annak vezetőjére, Keir Starmerre, aki saját pártja egy részével is szembekerült. Az elődjéhez, Jeremy Corbynhoz képest mérsékeltebbnek számító Starmernek bizonytalanságot hozhatnak az előzetes eredmények: a párton belül máris vannak, akik irányváltást sürgetnek. A pártvezető elkeserítőnek nevezte az eddig közzétett eredményeket, és megígérte, hogy mindent megtesz annak érdekében, hogy visszanyerje a választók bizalmát, jóllehet nem tett említést esetleges személycserékről a párt vezetőségében.

A skóciai parlamenti szavazás legnagyobb tétje az, hogy az itt kormányzó, függetlenségre törekvő Skót Nemzeti Párt (SNP) milyen eredményt ért el, hiszen ha az SNP jelentős parlamenti többséggel alakíthatna ismét kormányt, az nagy valószínűséggel komoly lendületet adna az újabb függetlenségi népszavazás előkészítésének. A függetlenné válásról 2014 szeptemberében már tartottak egy népszavazást, de a résztvevők ötvenöt százaléka akkor még arra voksolt, hogy Skócia ne szakadjon el Nagy-Britanniától. A végleges eredmények várhatóan szombaton lesznek meg, Nicola Sturgeon skót miniszterelnök azonban máris derűlátóan nyilatkozott.

A választási szupercsütörtöknek nevezett választássorozat jelentős részét tavaly ilyenkor kellett volna megrendezni, de a brit kormány tavaly márciusban a koronavírus-járvány elhatalmasodása miatt egy évvel elhalasztotta a választásokat. Skóciában a százhuszonkilenc tagú edinburghi parlament, Walesben a hatvan tagú helyi nemzetgyűlés képviselői mandátumairól kellett dönteni. Angliában száznegyvenhárom tanácsi körzet csaknem ötezer képviselőjelöltjére voksolhattak a választók, a londoni városházán a huszonöt tanácstagi helyért és a polgármesteri tisztségért induló jelöltekre lehetett szavazni.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Getty/AP/Leon Neal