Pesti Srácok

Áder János szerint a NATO-nak nagyobb figyelmet kell fordítania az illegális migrációra

Áder János szerint a NATO-nak nagyobb figyelmet kell fordítania az illegális migrációra

Áder János államfő is felszólalt a NATO keleti tagállamait tömörítő Bukaresti Kilencek hétfői, virtuális találkozóján, amelybe Joe Biden, az Egyesült Államok elnöke, valamint Jens Stoltenberg NATO-főtitkár is bekapcsolódott - közölte a Köztársasági Elnöki Hivatal az MTI-vel. A négy visegrádi országot, a három balti államot, valamint Romániát és Bulgáriát tömörítő, 2014-ben alakult formáció hétfő délutáni online találkozóján a NATO 2030-ig tervezett reformjáról és Ukrajna helyzetéről volt szó.

Áder János felszólalásában emlékeztetett arra, hogy Magyarország 2017-ben elfogadott egy kormányzati ciklusokon átívelő haderőfejlesztési tervet, amelynek időarányos céljait minden évben teljesítette, a „Zrínyi 2026" terv végrehajtását a koronavírus-járvány sem akadályozta meg. Ukrajna kapcsán az államfő megismételte a magyar álláspontot, amely szerint Magyarország támogatja Ukrajna szuverenitását és területi integritását, de ezt nehezen teheti, ha az ott élő őshonos magyar kisebbség kevesebb jogot élvezhet, mint a szovjet érában.

Áder János szerint a jövőben a keleti kihívás mellett a NATO-nak nagyobb figyelmet kell fordítania a délről érkező fenyegetések elhárítására is, utalva ezzel a terrorizmusra, az illegális migrációra és az orosz befolyás térnyerésére a Nyugat-Balkánon. A találkozó érintette a klímaváltozás témáját is. Ennek kapcsán Áder János elmondta, Magyarország úgy tudta csökkenteni harminckét százalékkal a károsanyag-kibocsátását, hogy eközben nőtt a hazai GDP. Üdvözölte, hogy az Egyesült Államok visszatért a Párizsi megállapodás kötelékébe, és nyomatékosította, hogy a klímaváltozás negatív hatásainak leküzdésében Magyarország szövetséges lesz.

Forrás: MTI, Fotó: MTI

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Egy kommunista feljelentéssel kezdődött: Udvaros Dorottya édesanyja pályafutását tönkretették, édesapja nem rendezhetett Budapesten

Magyar ugar 2020 október 17.
Kevesen ismerik Udvaros Dorottya néhai édesanyjának, Dévay Camillának a nevét. A színésznő pályafutása ígéretesen indult, de megtört akkor, amikor egy feljelentés után ártatlanul Kistarcsára került. Dévay Camilla az átnevelő-táborban is megpróbált nő maradni. Kiszabadulva hozzáment Udvaros Béla rendezőhöz, aki emiatt nem rendezhetett Budapesten. Később lányuk, Udvaros Dorottya az ország egyik legnépszerűbb, legsikeresebb színésznője lett, ezzel picit kárpótolta édesanyját is, akinek tönkretették a pályafutását, és már nem sokat számított, amikor később rehabilitálták. Dévay Camilla szomorú története Tóth Eszter Zsófia történész tollából.

Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád

Magyar ugar 2024 április 5.
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.