Pesti Srácok

Alapjogokért Központ: az emberek többsége elégedett a kormány oltóanyag-beszerzésével

Alapjogokért Központ: az emberek többsége elégedett a kormány oltóanyag-beszerzésével

Az Alapjogokért Központ ezer ember megkérdezésével készült, reprezentatív felmérése szerint a megkérdezettek 72 százaléka elégedett a kormány oltóanyag-beszerzésével, azzal, hogy keleti és nyugati forrásból is történt vakcinabeszerzés – ismertette a felmérés eredményét a központ igazgatója a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában pénteken.

Szánthó Miklós elmondta: a megkérdezettek 18 százaléka elégedetlen a kormány vakcinabeszerzési stratégiájával. Hozzátette, hogy rákérdeztek arra is: a magyar lakosság kinek tudja be a sikert, hogy ennyire magas az átoltottság, a regisztráltak háromnegyede már megkapta a koronavírus elleni oltást. Tájékoztatása szerint az emberek hatvan százaléka azt mondta, a magyar kormánynak köszönhető a siker, hat százalék, hogy az Európai Uniónak és húsz százalék nem tartja sikernek magát a magas oltási arányt.

Szánthó Miklós szerint annak alapján, hogy az emberek 72 százaléka elégedett a kormány vakcinabeszerzési stratégiájával, hatvan százalék pedig a kormány sikerének tudja be a magas átoltottságot, azt lehet mondani, a pártpreferenciákat messzemenőkig felülíró társadalmi egyetértés van az otlóanyag-beszerzéssel és oltással összefüggésben. Hozzátette: a kormányfőpárti választók 88 százaléka mondta, hogy elégedett a beszerzéssel, és a kormányfőkritikus ellenzéki választók 48 százaléka is elégedett a beszerzéssel, vagyis a logisztikai siker felülírja a pártpreferenciabeli törésvonalakat, a kormányzati stratégia találkozik a választói ízléssel. Szólt arról is: a baloldal tavaly november óta oltásellenes, oltásbizalmatlansági kampányt folytat; az a célja, hogy elbizonytalanítsa az embereket az oltással kapcsolatban, kitolja a korlátozások idejét, és az emiatt érzett választói elégedetlenséget szavazatokra váltsa a választáson.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/AP/Rogelio V. Solis

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Bauer Tamás zároltatta az ÁVH-nál körmöket tépkedő apja önleleplező interjúját

Magyar ugar 2021 január 22.
Miközben Bauer Tamás mentegetni próbálja ÁVH-s apja rémtetteit, aközben nem enged nyilvánosságra kerülni egy vele készült interjút - derítette ki Máthé Áron történész. A titkolózás oka talán az lehet, hogy az interjúból további kínos részletek derülhetnének ki a „Körmös” Bauerként elhíresült bolsevik terrorista ténykedéséről. Egyébként a kedves Olvasó tudott róla, hogy az ÁVH-n a körömtépkedés mellett a sóval etetés is bevett kínzási módszer volt?