Pesti Srácok

Álhírek terjesztésével vádolják az őrizetbe vett japán újságírót

Álhírek terjesztésével vádolják az őrizetbe vett japán újságírót

Álhírek terjesztése címén emeltek vádat Mianmarban az április közepén letartóztatott japán újságíró ellen – jelentette kedden a Kyodo hírügynökség Japán mianmari nagykövetségére hivatkozva.

Elmarasztaló ítélet esetén Juki Kitazumi három év börtönbüntetéssel sújtható a mianmari junta által a hatalomátvétel után módosított büntető törvénykönyv szerint. A 45 éves Juki Kitazumi korábban az egyik legolvasottabb japán lapnak, a Nikkeinek tudósított Mianmarból, később szabadúszóként több japán sajtóorgánumnak dolgozott, és olyan tartalmakat osztott meg a közösségi médiában, amelyek érzékenyen érintették a mianmari katonai hatalmat. Április 18-án tartóztatták le ranguni házában, és egy olyan börtönbe szállították, ahol politikai foglyokat őriznek. Már februárban is őrizetbe vették egyszer, de akkor szinte azonnal elengedték. A japán kormány tiltakozását fejezte ki az újságíró letartóztatása miatt, Szuga Josihide kormányfő pedig fogadkozott, hogy Tokió mindent megtesz a kiszabadítása érdekében.

A mianmari hadsereg február 1-jén, a választások utáni új parlament megalakulása előtt pár órával vette át a hatalmat, az államfőt és de facto miniszterelnökként dolgozó Aung Szan Szú Kjí államtanácsost, valamint a kormányzó Nemzeti Liga a Demokráciáért (NLD) tömörülés több politikusát őrizetbe vették. Azóta rendszeresek a tüntetések az országban, amelyeket a junta könyörtelen elfojt. Jogvédők szerint a karhatalmi erők legalább 730 tiltakozót megöltek, és őrizetbe vettek több mint 3 ezer embert, aki valamilyen formában tiltakozott a puccs ellen.

Forrás: MTI; Kiemelt kép: MTI/EPA (illusztráció)

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még