Pesti Srácok

Alkotmányos vádeljárást kezdeményezhetnek Janez Janša ellen

null

A szlovén parlamentben szerdán tartják a balközép ellenzék által benyújtott, Janez Janša kormányfő ellen alkotmányos felelősségre vonási vádeljárást kezdeményező indítvány vitáját.

A parlamenti vita előtt – amely késő estig is eltarthat, és a szavazásra esetleg csak éjszaka kerülhet sor – a 90 fős országgyűlés 48 szavazat mellett, 36 ellenében elvetette az ellenzék javaslatát, hogy Borut Pahor államfő foglaljon állást az ügyben. Ellenkező esetben csak hétfőn folytatódott volna a vita.

Az alkotmányos vádeljárást Marjan Sarec előző miniszterelnök pártja, a Marjan Šarec Párt (LMS), a Szociáldemokraták (SD), a Baloldal (Levica) és Alenka Bratušek volt kormányfő pártja (SAB) kezdeményezte. Azzal vádolják a kormányfőt, hogy megsértette az alkotmány egészségügyre, médiára, ügyészségre, valamint emberi és alkotmányos jogokra vonatkozó cikkelyét. Az indítvány támogatói a vitában kifejtik Janša elleni vádjaikat. Ezek között szerepel, hogy a kormány decemberben nem hívta le az összes rendelkezésére álló koronavírus elleni vakcinát az Európai Uniótól. Danijel Krivec, a legnagyobb kormánykoalíciós alakulat, a Szlovén Demokrata Párt (SDS) képviselője felszólalásában kijelentette: az alkotmányos felelősségre vonási eljárás nem lehet a belpolitikai válság megoldásának eszköze. Szerinte a miniszterelnök elleni vádak megalapozatlanok, és nincsenek érvekkel alátámasztva. A kormányfő más elfoglaltsága miatt csak később vesz részt a vitán, és válaszol az ellene felhozott vádakra.

Sajtóbeszámolók szerint az indítvány valószínűleg elbukik, mivel az ellenzék nem rendelkezik a szükséges 46 szavazattal a 90 fős törvényhozásban. Amennyiben azonban mégis sikerülne a szavazatok többségét megszerezniük a parlamentben, az ügy az alkotmánybíróság elé kerül, amelynek döntést kell hoznia arról, indokolt-e a felelősségre vonás. A testület határozhat a felmentés mellett, vagy megszüntetheti a miniszterelnök mandátumát, ha megállapítja, hogy az megsértette az alkotmányt vagy a törvényeket. Szlovénia történetében ez a hetedik alkotmányos felelősségre vonási indítvány, amelyet regnáló miniszterelnök vagy államfő ellen benyújtottak. A legtöbbet a Janša vezette SDS terjesztette be, de eddig egyiket sem sikerült átvinni a parlamenten.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI; Fotó: The Slovenia Times

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.