Pesti Srácok

Analfabétának tartják Karácsonyt a szülőfalujában (videó)

Nem oda való, alkalmatlan, nevetséges, sőt analfabéta – így vélekedtek Karácsony Gergelyről szülőfalujában az Origo érdeklődésére reagálva a helyiek. A főpolgármester ugyanis egyszerű falusi srácot alakított szombaton, mikor bejelentette, hogy ő is megméreti magát az ellenzéki előválasztásként emlegetett bolhacirkuszban.

Karácsony Gergely szombaton egy gyerekkora helyszínén, Nyírtasson felvett videón jelentette be, hogy elindul a baloldali előválasztáson. Az Origo ennek kapcsán megkérdezte a helyieket, mit gondolnak Karácsony Gergelyről, a portál kisfilmjéből pedig az derül ki, hogy a falubeliek évek óta nem látták őt, mivel a politikus legfeljebb csak a választási kampányok alkalmával tűnik fel a környéken.

Teljesen alkalmatlan Karácsony

Budapest első embere a megkérdezettek többsége szerint teljesen alkalmatlan vezető, aki a saját kerületében sem tudott rendet csinálni, és főpolgármesternek sem való, nemhogy miniszterelnök-jelöltnek. Volt, aki azt mondta, szerinte nevetséges, hogy Karácsony indulni akar az előválasztáson, egyébként is egyértelmű, hogy „mindenki Ferije” áll mögötte, és ő mozgatja az ellenzéki szálakat. Mások szerint problémás, hogy Karácsony még egy idegen nyelven sem tud beszélni, sőt egyenesen analfabéta, aki akkor tenné a legjobban, ha szépen visszamenne tanítani.

PestiSracok facebook image

Karácsony szülőfaluja egyébként Fidesz-kormány támogatásának köszönhetően újulhatott meg, hiszen a baloldal regnálása idején teljesen elhanyagolta a kistelepüléseket.

Forrás: Origo; Fotó: képernyőfelvétel

Ajánljuk még

Varga Judit a PS-nek: bizonyos politikusoknak életveszélyes lenne, ha az Európai Bizottság zöld lámpát adna Magyarországnak (Videó)

Exkluzív 2023 november 16.
Európa nyugati fele a progresszív, nyitott határokat hirdető bevándorláspolitikának köszönhetően a 25. órába lépett. Most már a valóság ott üvölt és dörömböl minden választópolgár ajtaján, fogalmazott lapunknak adott interjújában Varga Judit. Az Országgyűlés Európai Ügyek Bizottságának elnöke kiemelte, egyértelmű ok-okozati összefüggés áll fenn a nyugati modern antiszemitizmus megjelenése és az illegális bevándorlás között. Hozzátette, néhány évvel ezelőtt nagyon hevesen támadták Magyarországot azért, mert itt állítólag antiszemitizmus van, holott ez a legbiztonságosabb hely zsidó honfitársaink számára ma Európában. Varga Judit úgy fogalmazott a migránsok kötelező elosztása kapcsán, amennyiben Magyarország pert veszítene ebben az ügyeben, akkor kényszerítő bírságot rónának ki hazánkra, mintegy 16 ezer eurót naponta. Persze a 22 ezer eurón felül, amit a be nem fogadott migránsokért kellene fizetni fejenként. A bizottsági elnök az EP-választással kapcsolatban úgy fogalmazott, készül a feladatra, a Fidesz hivatalos EP-listája majd január/február környékén lesz hivatalos. Varga Judit kiemelte, egyre kellemetlenebb az Európai Bizottság számára is, hogy a még mindig a maradéktalanul teljesített magyar igazságügyi reformokat bírálják. Úgy fogalmazott, bizonyos politikusoknak életveszélyes lenne, ha az Európai Bizottság zöld lámpát adna Magyarországnak ezekben az ügyekben. Részletek a videóban.