Pesti Srácok

Az emberöléssel azonos elbírálás alá esnek majd a súlyos pedofil bűncselekmények

null

Az alaptörvény által megszabott kereteken belül a lehető legszigorúbb jogszabályt alkották meg a pedofília visszaszorítására – nyilatkozta a Magyar Nemzetnek a Fidesz frakcióvezetője. Kocsis Máté úgy fogalmazott, hogy a pedofilellenes törvénnyel „elmentek a falig”. Kiemelte, hogy ezután a gyermekpornográfia egyes minősített eseteinél – például, ha tizenkét évnél fiatalabb személlyel szemben erőszakot vagy sanyargatást alkalmazva követik el ezt a bűncselekményt – a tett az emberöléssel azonos elbírálás alá esik majd.

A Fidesz frakcióvezetője a lapnak adott interjúban rámutatott, hogy húsz évet is kaphat az illető úgy, hogy nem lehet feltételesen szabadságra bocsátani, mert a bíróságnak nem lesz erre lehetősége.

– tette hozzá. Elmondta, hogy a törvény megalkotása „nagyon összetett feladat volt”, mert nemcsak a pedofilellenes szabályozást, hanem a teljes gyermekvédelmi rendszert át kellett tekinteniük. A járványhelyzet is rengeteg feladatot rótt az államra, így úgy látja, hogy átlagos tempóban készült el az előterjesztésük. A pedofil-nyilvántartással kapcsolatban ismertette, hogy azzal lehetőség nyílik a szülőknek, hozzátartozóknak és a gyermek felügyeletét ellátóknak, hogy megnézzék, van-e a gyermek közelében pedofil. Az ügyfélkapun keresztül lehet majd leellenőrizni; szerepelni fog az elkövető arca, lakcíme és a korábban elkövetett bűncselekmény egyes adatai.

PestiSracok facebook image

– mondta Kocsis Máté. Ezzel, valamint az egyéb, jelentős szigorításokkal úgy látja, hogy az elrettentés terén ennél többet nem lehet tenni.

– érvelt Kocsis Máté.

Forrás: Magyar Nemzet; Fotó: MTI/Balogh Zoltán

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.