Pesti Srácok

Bogotában leállt az oltási kampány a tüntetések miatt

null

Legalább negyvenhat ember megsérült szerdán, a hetedik napja tartó, sokszor erőszakba torkolló tüntetéseken Bogotában és más kolumbiai nagyvárosokban. Helyszíni jelentések szerint a tiltakozók megpróbáltak behatolni a parlament épületébe. A zavargások miatt a fővárosban leállt a koronavírus-járvány ellen oltási kampány és a tesztelés.

Claudia López bogotái polgármester a Twitteren azt írta, hogy brutális mértékben fokozódott az erőszak, harminc civil és tizenhat rendőr megsérült a demonstrációkon.

– figyelmeztetett a polgármester. Az El Espectador című lap arról tudósított, hogy a tüntetők mintegy huszonöt rendőrőrsöt támadtak meg, többet felgyújtottak.

PestiSracok facebook image

Nemcsak Bogotában, hanem más nagyvárosokban, köztük Medellínben és Caliban is voltak erőszakcselekmények és rongálások. Az El Tiempo című lap az ombudsmani hivatalra hivatkozva azt írta szerdán, hogy már 24 halálos áldozata van a zavargásoknak, és eddig több mint nyolcszáznegyvenen megsérültek. A tüntetők szerdán megpróbáltak behatolni a törvényhozás mindkét házának helyt adót Capitolium épületébe. Claudia López szerint lebontották a kerítést, de a rohamrendőrök kiszorították őket a helyszínről. Az épületben tartózkodókat evakuálták.

Alejandro Gómez, a fővárosi egészségügyi titkárság vezetője közölte szerdán, hogy a zavargások miatt leállították Bogotában a koronavírus elleni oltási kampányt, és PCR-teszteket sem végeznek. Felszólította a tüntetőket, hogy tisztelettel viszonyuljanak az orvosokhoz, és ne akadályozzák a mentőkocsik közlekedését.

Iván Duque kolumbiai elnök szerdán a Twitter-fiókjában közzétett felvételen elítélte az erőszakcselekményeket, és részvétét fejezte ki a halottak hozzátartozóinak. Az ENSZ és az Európai Unió is aggodalmát fejezte ki a hatósági túlkapásokról érkező jelentések miatt, de Duque erről nem tett említést.

Kolumbiában múlt szerdán robbantak ki demonstrációk a tervezett adóreform miatt. Duque a tüntetések hatására vasárnap visszavonatta a pénzügyminisztérium által előterjesztett adóreformot, ennek ellenére a tiltakozások folytatódnak. Az államfő kérte a kongresszust, hogy a pénzügyi bizonytalanság elkerülése végett sürgősen fogadjon el egy új, konszenzuson alapuló adócsomagot. A kabinet a koronavírus-járvány miatt keletkezett költségvetési hiány csökkentése érdekében kényszerül átalakítani az adórendszert. A többi között mérsékelni akarta az adókedvezményeket, növelni egyes csoportok személyi jövedelemadóját, és el akarta törölni bizonyos árucikkek és szolgáltatások általános forgalmi adó alóli mentességét.

Forrás: MTI; Fotó: theguardian.com

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.