Pesti Srácok

Bombák és lőszerek után kutatnak a búvárok a Lánchídnál

null

Megkezdődött a Lánchídnál a Duna medrének fém- és lőszermentesítése, a munkák előreláthatóan másfél hónapig tartanak – közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) szerdán az MTI-vel.

A BKK közleménye szerint a Lánchídon és környezetében javában tartanak a felújítást előkészítő munkák. A Duna érintett szakaszának medréről korábban szonárfelvételek készültek a híd tengelyétől mért 250–250 méteres távolságig. Az előzetes felmérések alapján, valamint a hatóságok által jóváhagyott terveknek és engedélyeknek megfelelően ezúttal – 50-50 méteres távolságon belül – újabb méréseket végeznek, illetve búvárfelderítők merülnek alá – írták. Közölték: a vizsgálatok megkezdésével párhuzamosan, szerdától a Magyar Honvédség tűzszerészei folyamatosan közreműködnek a felderítő munkákban. Az esetlegesen talált lőszereket a honvédségi szakemberek hatástalanítják, az egyéb, mozgatható fémtárgyakat pedig a pontos felmérés után búvárok emelik ki. A munkavégzés idejére az itt közlekedő hajókat elterelik, és időszakosan hajózási zárlatot is elrendelnek. A zárlat alól a munkálatokban részt vevő felderítő, honvédségi és vízirendészeti hajók mellett a folyamfelügyeleti, valamint a mentő- és tűzoltósági hajók is mentesülnek. A Lánchíd környezetében lévő területek fém- és lőszermentesítési munkái több ütemben történnek, és előreláthatólag összesen másfél hónapig tartanak.

A BKK emlékeztetett: a közbeszerzési eljáráson nyertes kivitelező, az A-Híd Zrt. április 16-án vette át a teljes munkaterületet. Ezzel egy időben a pesti oldalon lezárta a gyalogos-aluljárót, a budai ugyanakkor június közepéig nyitva marad, és addig a közúti forgalom, így a 16-os és a 105-ös nappali, valamint a 916-os és a 990-es éjszakai autóbuszjáratok is zavartalanul közlekednek a Lánchídon. A Clark Ádám tér és a Széchenyi István tér között – mindkét irányban – ingyenesen lehet utazni a híd teljes lezárásáig. A közúti forgalomnak várhatóan 2022 decemberében adják vissza a hídpályát, a gyalogos járdák azonban a munkák 2023-as befejezéséig munkaterületek maradnak. A kivitelezési munkák előreláthatóan 2023 augusztusában fejeződnek be, ezután kezdődhet a műszaki átadás-átvételi eljárás. Cél, hogy Budapest a 150. születésnapjára 2023-ban méltó ajándékot kapjon – a megszépült Lánchidat – írta a BKK.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Juhász Gábor

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.