Pesti Srácok

Borrell: az EU fontolóra veszi, hogy katonai kiképző missziót küldjön Mozambikba

null

Az Európai Unió fontolóra veszi, hogy katonai kiképző missziót küldjön Mozambikba; a misszió segítene felszámolni az iszlamista terrorista csoportok jelentette fenyegetést és az annak nyomán kialakult feszültséget az országban – közölte Josep Borrell, az Európai Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselője Brüsszelben, a tagországok védelmi ügyekért felelős minisztereinek egynapos találkozóját követően, csütörtökön.

– tájékoztatott Borrell, aki fontosnak nevezte, hogy még az év vége előtt megvalósulhasson az ország ilyen módon történő támogatása. A hozzájárulás – mint utalt rá – hasonló lenne az EU nyugat-afrikai, vagy a Száhel-övezetében szerepet vállaló, az iszlamista lázadókkal küzdő nemzetbiztonsági erőknek szakértői képzést és tanácsokat nyújtó EU-misszióhoz. Hozzátette: a mozambiki misszió megvalósulása esetén inkább katonai, mint polgári misszió lenne, vagyis az EU-tagállamok fegyveres erői katonai oktatókat küldenének az országba.

PestiSracok facebook image

– tette hozzá.

Értesülések szerint a tagállamok védelmi feladatokért felelős miniszterei megvitatták azt a javaslatot, amelyet tizennégy uniós tagország, köztük Németország és Franciaország nyújtott be olyan gyorsreagálású katonai erő létrehozására, amely azonnali beavatkozásra képes nemzetközi válságok kirobbanása esetén. A legkevesebb ötezer katonából álló haderő hajókkal és repülőgépekkel is rendelkezne. Sajtóinformációk szerint Lengyelország nem támogatta az uniós haderő létrehozásának ötletét, álláspontja szerint ugyanis egy ilyen katonai képesség összességében gyengítené a NATO-t a tagállami rendelkezésreállás lekötöttsége miatt. Mariusz Blaszczak lengyel nemzetvédelmi minisztert korábbi nyilatkozatában megjegyezte, hogy az EU-nak és védelmi képességeinek összhangban kell lenniük a NATO-val. Lengyelország nem akarja, hogy az EU védelmi képessége a NATO vetélytársa legyen. Európa erős védelmi képessége elsősorban az erős nemzeti hadseregeken alapul, amelyek a NATO keretein belül alkotnak szövetséget – tette hozzá.

Az uniós tanács soros elnökségét betöltő Portugália arról tájékoztatott, hogy a tagállamok hozzájárultak Kanada, Norvégia és az Egyesült Államok részvételéhez az állandó strukturált együttműködés (PESCO) katonai mobilitásra vonatkozó kezdeményezésében. A felsorolt államok lesznek az elsők, amelyek meghívást kapnak egy PESCO-kezdeményezésben való részvételre – közölték. A 2020 novemberében létrehozott katonai mobilitásra vonatkozó PESCO-kezdeményezés lehetővé teszi a katonai személyzet és eszközök gyors és zökkenőmentes mozgását az egész EU-ban, akár vasúti, közúti, légi vagy tengeri úton. Jens Stoltenberg NATO-főtitkár a nap folyamán tartott rövid beszédében üdvözölte, hogy az uniós tagállamok hozzájárultak Kanada, Norvégia és az Egyesült Államok részvételéhez a katonai mobilitásra vonatkozó kezdeményezésében.

– fogalmazott a főtitkár.

Forrás: MTI; Kiemelt kép: MTI/EPA-LUSA/Andre Catueria

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.