Pesti Srácok

Börtönbe küldené és kitiltaná hazánkból az ügyészség a nigériai szexuális bűnözőt

Börtönbe küldené és kitiltaná hazánkból az ügyészség a nigériai szexuális bűnözőt

Több rendbeli szexuális erőszak miatt vádat emelt egy nigériai férfival szemben az ügyészség – közölte a fővárosi főügyész hétfőn az MTI-vel. A vád szerint a huszonhárom éves férfi szexuális szolgáltatást akart igénybe venni, és – ilyen alkalmak során – hat nőt támadott meg.

Ibolya Tibor a közleményében azt írta: a vádlott az első esetben, 2019. augusztus 17-én a sértett által kért összeget előre megfizette, azonban a szexuális aktus végeztével a szolgáltatás díját a sértettnél lévő további készpénzzel együtt bántalmazással visszaszerezte. Az ezt követő alkalmaknál a vádlott a sértettek kérése ellenére nem adta át előzetesen a szolgáltatás díját, azt a szexuális aktus után akarta megfizetni. Amikor emiatt a nők megtagadták, hogy a vádlott részére szexuális szolgáltatást nyújtsanak, a vádlott rájuk támadt. Legtöbb esetben fojtogatta, bántalmazta őket, az egyik sértettet késsel fenyegette. Három esetben a sértettek kitartó védekezése - illetve részben a kedvezőtlen helyszín miatt - a vádlott vagy felhagyott a sértettek bántalmazásával, vagy a sértettnek sikerült elmenekülnie. Két esetben azonban a vádlott szexuálisan bántalmazta a nőket. A rendőrök a férfit 2020. április 11-én, egy aznap elkövetett bűncselekményt követően nem sokkal fogták el.

A Budapesti VI. és VII. Kerületi Ügyészség a férfit 4 rendbeli szexuális erőszakkal - ebből 2 kísérleti szakaszban maradt -, aljas indokból, felfegyverkezve elkövetett személyi szabadság megsértésével, valamint rablással vádolja, vele szemben végrehajtandó börtönbüntetés kiszabását, valamint Magyarország területéről történő végleges kiutasítását indítványozta.

Forrás: MTI; Fotó: police.hu

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.