Pesti Srácok

Enyhítenek a korlátozásokon Szlovéniában

Enyhítenek a korlátozásokon Szlovéniában

Szlovéniában tovább enyhítenek a koronavírus-járvány terjedésének megfékezésére hozott korlátozásokon: a középiskolák és az egyetemek teljesen jelenléti oktatásra állnak át, megemelik a rendezvényeken részt vevők maximálisan megengedett létszámát és meghosszabbítják a vendéglátóhelyek nyitvatartási idejét – derült ki a válságkabinet csütörtöki sajtótájékoztatóján.

A ljubljanai kormány szerda este hozott döntése alapján szombattól a korábbi tíz fő helyett ötven főig engedélyezik a rendezvényeken részt vevők maximális létszámát. Lehet továbbá kültéri és beltéri sport-, kulturális és más jellegű rendezvényeket szervezni, de ezek csak ülőhelyesek lehetnek. Zárt helyiségben csak a kapacitások felét lehet felkínálni. A rendezvényeket csak a védettségről szóló igazolásokkal lehet látogatni: oltási bizonyítvánnyal, igazolással arról, hogy az illető átesett a koronavírus-fertőzésen, illetve PCR- vagy gyors antigénteszttel. Hétfőtől a középiskolások teljesen visszatérhetnek az iskolapadokba; korábban a diákok fele otthon, fele pedig az iskolában tanult, heti váltásban. A jövő héttől teljesen jelenléti oktatásban részesülnek az egyetemisták is. A vendéglátóhelyek a korábbi 7 óra helyett öt órakor nyithatnak, és 19 óra helyett 22 óráig lehetnek nyitva. Kinyithatnak a kaszinók és a mozik is – szintén fél kapacitással –, és itt is előfeltétel a védettségi igazolvány. A kabinet május 17-től egy hónapra formálisan meghosszabbította a járványhelyzetet is az egész országra vonatkozóan.

Csütörtökre 597 új fertőzöttet regisztráltak, és ezzel a járvány kezdete óta azonosított fertőzöttek száma meghaladta a 248 ezret. Az elmúlt napon négy beteg hunyt el, és ezzel a járvány halálos áldozatainak száma 4308-ra emelkedett. A koronavírusos betegek közül 450-en vannak kórházban, 123-an közülük intenzív osztályon. A valamivel több mint kétmilliós országban eddig a védőoltás első dózisát 500 ezren kapták meg, közülük 200 ezren már a másodikon is túl vannak. Ez az oltásra jogosult népesség 24,4, illetve 12,3 százaléka. A szomszédos Horvátországban az elmúlt napon 1064 új fertőzöttet azonosítottak, ezzel a járvány kezdete óta számuk elérte a 348 158-at. Az elmúlt 24 órában 34-en haltak bele a fertőzés okozta Covid-19-betegség szövődményeibe, a halottak száma ezzel 7623-ra emelkedett. Kórházban 1837 beteget ápolnak, közülük 202-en vannak lélegeztetőgépen.

A valamivel több mint négymilliós Horvátországban – Szlovéniához hasonlóan – az Európai Gyógyszerügynökség által engedélyezett oltóanyagokat használják. Andrej Plenkovic horvát kormányfő a kabinet csütörtöki ülésén elmondta: feleannyi napi új fertőzöttet regisztráltak, mint múlt hét csütörtökön, és a beoltottak száma is növekszik.

PestiSracok facebook image

– hangsúlyozta.

– fogalmazott a kormányfő.

Forrás: MTI; Fotó: Jure Makovec/AFP

Ajánljuk még

Kegyetlenül megkínozta, agyonverte, majd elásta hajléktalan áldozatait Dragan Bajic és bandája a csepeli eperföldön (videó) - a 20 éves NNI ügyeiből (4. rész)

Az alvilág titkai 2024 július 6.
Az idén 20 éve alakult NNI kiemelkedő nyomozásaiból válogattunk, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság ügyét mutatjuk be sorozatunk 4. részében. Több, mint 100 év fegyházat kapott 2016-ban a szerb börtönből megszökött Dravan Bajic és magyar hajléktalanokból álló bandája, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság elkövetői. Egy diósdi fiatalembert és egy négy fős nyáregyházi hajléktalan családot kínoztak meg bestiálisan, meggyilkolták őket, majd a holttesteket megégették, a diósdi áldozat maradványait a Dunába dobták, a család tagjainak maradványait az eperföld melletti erdőben elásták. A csepeli halálbrigád lebukását az összevert, megkínzott, majd félig elásott erdélyi M. Mátyásnak köszönhetik. M. kiásta magát, és a rendőrségen elmondott mindent.

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.