Pesti Srácok

Ez minden, csak nem felújítás – Videón, ahogy Karácsony brigádja dolgozik a Lánchídon (Videó)

Noha a gyalogosforgalom elől már két hónapja lezárták a Lánchidat, az érdemi munka a mai napig nem kezdődött el a területen. Nem készül el ez soha – mondja a felújításon dolgozó egyik munkás a Ripost.hu által forgatott helyszíni videóban.

A gyalogosforgalom elől jó néhány hete lezárt hídon a Ripost.hu forgatott; szerették volna megtudni, hogyan is állnak a munkálatok. A portál kisfilmjéből ugyanakkor az derül ki, hogy a területen gyakorlatilag szinte semmi sem történt a mai napig. A videón jól látszik, hogy Karácsony Gergely brigádját totális szervezetlenség jellemzi, szemmel láthatóan nincs, aki irányítsa őket, összevissza lézengenek, többnyire céltalanul.

– jegyzi meg egyikük, majd a társa hozzáteszi:

PestiSracok facebook image

A Lánchídon áthajtók vagy a lezárt gyalogosjárdán végigpillantók a videó tanúsága szerint legfeljebb unatkozó, bámészkodó vagy éppen ásítozó munkásokkal találkoznak, miközben a gyalogosok már több mint tíz hete – pontosan március 17-e óta – nem használhatják a hidat, állítólag azért, hogy darupályát és állványzatot építsenek. A gyalogosok egyébként a felújítás 2023 augusztusára tervezett befejezéséig nem mehetnek át a hídon.

A Tarlós István korábbi főpolgármester idején tett ajánlattal ellentétben ötmilliárd forinttal drágábban újíthatja fel a Lánchidat a Karácsony Gergely vezette budapesti önkormányzat közbeszerzési eljárásának a nyertese, az A-Híd Zrt. Budapest városvezetése ezekkel a tényekkel szemben korábban azt állította, hogy szerintük épp a volt polgármester idején volt drágább a kivitelezésről szóló tenderen nyertes cég pályázata. Az akkori, 35,2 milliárdos ár azonban tartalmazta a Széchenyi téren található aluljáró felújításának a 13,5 milliárd forintos költségét is, ami a jelenlegi korszerűsítési tervekben nincs benne – írja a Magyar Nemzet. Karácsonyék 26,7 milliárdos költségű terveiben csak a híd felújításának az ára szerepel, és a baloldali magyarázkodás ellenére még ez is ötmilliárd forinttal drágább az előző főpolgármester idején nyertes ajánlatnál. A kivitelező szerint ez egyértelműen a jelenlegi városvezetés időhúzására vezethető vissza, mert miközben azt hangoztatták, hogy kormányzati támogatásra várnak, a Lánchíd műszaki állapota tovább romlott, ezért több acélszerkezetet és erősebb korrózióvédelmet kell alkalmazni.

Forrás: Ripost; Fotó: a videóból

Ajánljuk még

Nagyon súlyos, sötét dolgokról írok - Mező Gábor az első novelláskötetéről, régi és új ügynökökről (PS-videó)

‎Polbeat 2024 szeptember 10.
Nagyon súlyos, sötét történetekről írok. Gondolom nem meglepetés, hogy a XX. század második feléből. Azért dolgozom, hogy valamennyire tanuljunk a múltból, és ne menjünk bele ugyanazokba a csapdákba, amikbe korábban. Erre vonatkozik a cím, hogy Az ördög van odakint. Az ördögöt valahogy kívül kell tartanunk, nem szabad beinvitálni a házunkba. Ugyebár csak akkor tud bejönni, ha meghívjuk - mondta Mező Gábor kutató-író első novelláskötetéről, Huth Gergely kérdéseire.

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.