Pesti Srácok

Ezerötszáz cég a bértámogatásnak köszönhetően tudta megtartani mérnökeit és informatikusait

Ezerötszáz cég a bértámogatásnak köszönhetően tudta megtartani mérnökeit és informatikusait

Csaknem 30 milliárd forinttal segítette a magasan képzett szakemberek munkahelyeinek megőrzését a kutatók és fejlesztők innovatív bértámogatása, a kormány nemzetközi kitekintésben is egyedülálló programjának köszönhetően mintegy 1500 cég tarthatta meg mérnökeit és informatikusait a járványhelyzetben. A bértámogatás lehetővé teszi, hogy lendületvesztés nélkül folytatódjon a bővülés a Magyarország jövőjét jelentő innovációban és kutatás-fejlesztésben – értékelte Palkovics László innovációs és technológiai miniszter a hétfőn záruló programot.

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) közleménye felidézi: a munkáltatók tavaly áprilistól augusztusig, majd az év első öt hónapjában nyújthatták be bértámogatási kérelmeiket a kutatás, fejlesztés és innováció területén dolgozó munkavállalóik után. Az ITM a járványhelyzet kedvező alakulása miatt a nyári meghosszabbítást már nem tartotta indokoltnak. Az igényléseket így ebben az ütemben utoljára hétfőn fogadják a kormányhivatalok. A "vírusválság" miatt életre hívott programban három hónapos időtartamra biztosított támogatás egy főre eső összege legfeljebb havi 318 920 forint lehet. A megítélt támogatást a munkáltató kapja, annak fejében köteles legalább három hónapig tovább foglalkoztatni érintett munkavállalóit, munkabérüket nem csökkentheti. A program így akár november végéig garantálhatja a magas hozzáadott értéket termelő szakemberek megtartását a lehetőséggel élő cégeknél.

Megvédtek negyvenezer munkahelyet

A KFI bértámogatás tavaly közel 23 ezer, idén mintegy 17 ezer munkahely megőrzéséhez járult hozzá. Az ismétlődések kiszűrésével a két ütemben összesen több mint másfélezer cég mintegy 28 ezer munkavállaló után kaphatott támogatást. E vállalkozások főként a feldolgozóipar, az információ-kommunikáció és a szakmai, tudományos, műszaki tevékenység ágazatokban működnek, de előfordulnak közöttük kereskedelmi és építőipari cégek is. Többségük mikro-, kis- vagy középvállalkozás. A legtöbb támogatási kérelem a fővárosból, Veszprém és Pest megyéből érkezett be - összegezte az ITM. Palkovics László kiemelte:

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Kelemen Zoltán Gergely-illusztráció

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.