Pesti Srácok

Fegyveresek rontottak be egy orosz iskolába, diákokat és tanárokat lőttek agyon

null

Fegyveresek támadtak meg egy iskolát kedden az oroszországi Kazanyban, az előzetes adatok szerint legalább hét ember, hat diák és egy tanár meghalt – jelentette a ITAR-TASZSZ orosz hírügynökség mentőszolgálati forrásra hivatkozva. A két támadó közül egyet őrizetbe vettek, a másikat helyi hírek szerint megölték – olvasható a 888.hu beszámolójában.

A Russia Today szerint legalább tizenegy ember halt meg kedden reggel a Tatár Köztársaság fővárosában, Kazanyban történt lövöldözés során egy iskolában. Jelentések szerint a diákokat és a tanárokat továbbra is próbálják kimenekíteni a helyszínről. Az ITAR-TASZSZ szerint néhányan az ablakokból ugrottak ki, hogy elkerüljék a lövöldözést. Egy állítólagos támadót állítólag őrizetbe vettek, a tizenhét éves férfit azonosítani is tudták. A másik támadó állítólag még mindig az épületben volt, és túszokat is ejtett, helyi források azonban úgy vélik, hogy őt már megölték – írja a 888. A támadó a főbejáraton keresztül sétált be az épületbe, ahol automata fegyverből tüzet nyitott. A helyszínen megtalált fegyver viselésére az elkövető néhány hete, április végén kapta meg az engedélyt. Egy diák korábban a TASZSZ-nak elmondta, hogy a támadást megelőzően robbanás rázta meg az épületet. Egy szemtanú az orosz hírügynökségnek azt mondta, hogy gyerekek ugráltak ki az ablakokon, a támadók elől menekülve. Az orosz hírügynökség jelentése szerint az elkövetőt pszichiátriai kivizsgálásnak vetik alá. Az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) az elmúlt években rendszeresen beszámolt iskolák elleni támadási kísérletek meghiúsításáról.

Rusztam Minnyihanov, Tatárország elnöke kedd reggel odament a helyszínre, és az ott lévő tisztektől kért tájékoztatást. Az újságíróknak elmondta, hogy az eset során legalább négy fiú és három lány életét veszítette, és a rendőrök biztosították az épületet. Az incidens akkor történt, amikor az orosz munkahelyek és intézmények egy tíznapos nemzeti ünnepről és munkaszüneti napokról tértek vissza, amelyen a náci Németország felett aratott második világháborús siker 76. évfordulójáról emlékeztek meg.

Forrás: 888.hu ; Fotó: MTI/AP/Ilja Varlamov

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.