Pesti Srácok

Fidesz: jövőre is folytatódik a Magyar Falu Program

null
Horváth László

A jövő évi költségvetés biztosítja a Magyar Falu Program folytatását, méghozzá bővülő lehetőségekkel – jelentette ki Horváth László Fidesz-szóvivő vasárnap. A kormánypárti politikus az MTI-hez eljuttatott videoüzenetében közölte, hogy a falusi csok (családi otthonteremtési kedvezmény) továbbra is támogatja a vidéki otthonteremtést. A falusi útalapból ezerötszáz kilométeren újulnak meg mellékutak, és több ezer pályázat segíti a falusi óvodák, iskolák, orvosi rendelők, játszóterek, közösségi terek felújítását, hasznos eszközök, erőgépek, buszok beszerzését, boltok üzemeltetését.

A politikus elmondta: a kormány azért hozta létre a Magyar Falu Programot, hogy nőjön a kisebb települések népességmegtartó ereje, a falusi élet pedig minél több embernek legyen vonzó. Horváth László szerint a baloldali kormányok a mostanival ellentétben faluromboló politikát folytattak, százával zártak be óvodákat, iskolákat, vasúti vonalakat számoltak fel, végzetesen eladósították a kisebb településeket is. Akkoriban az is elhangzott, hogy a falu, mint településforma elavult, a Fidesz viszont értékesnek tartja a falvakat.

– hangsúlyozta a Fidesz szóvivője.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.