Pesti Srácok

Fogolyzendülés miatt ítéltek négy év fegyházra két férfit

Fogolyzendülés miatt ítéltek négy év fegyházra két férfit

Fogolyzendülés miatt nem jogerősen négy éve fegyházra ítéltek két férfit pénteken – tájékoztatta a Fővárosi Törvényszék az MTI-t.

Az elsőfokú ítélet szerint a három vádlott a Budapesti Fegyház és Börtön Kozma utcai épületének egyik háromszemélyes zárkájában töltötte jogerős szabadságvesztését. 2018. január 6-án a büntetés-végrehajtási intézet biztonsági ellenőrzést végző munkatársai kiabálást hallottak a vádlottak zárkájából, ezért felszólították őket a hangoskodás befejezésére. A három férfi azonban ágyakkal torlaszolta el a zárkaajtót, azonnali átszállítást követelt és trágár szavakkal illette a helyszínre érkező parancsnokot. Az őrök a zárkaajtó kémlelőüvegét betörve könnygázt alkalmaztak és a zárkaajtó pántját lecsavarozva jutottak be a helyiségbe. A vádlottak bilincselés közben is ellenálltak. A Fővárosi Törvényszék a pénteki tárgyaláson a más ügyben jogerős szabadságvesztését töltő első- és másodrendű vádlottat fogolyzendülés miatt 4 év fegyházra ítélte, azzal, hogy feltételes szabadságra nem bocsáthatók. A vádlottak és védőik felmentésért, illetve enyhítésért fellebbeztek, így az elsőfokú ítélet nem jogerős. Az ügy harmadik vádlottja tavaly elhunyt.

Forrás: MTI; Fotó: Origo.hu (illusztráció)

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád

Magyar ugar 2024 április 5.
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.

A kisfiúval fajtalankodó, gátlástalan ügynök-kritikus utolsó áldozata: a Molnár Gál Pétert választó Ronyecz Mária tragikus élete

Magyar ugar 2021 február 27.
Molnár Gál Péter Coming out című kötete óriási visszhangot váltott ki. Ezt a kötetet Molnár Gál, a rettegett tollú színikritikus akkor írta, amikor nyilvánosságra került, hogy „Luzsnyánszky Róbert” néven hírhedtté vált besúgó volt. Nem csupán homoszexualitása miatt zsarolta őt az állambiztonság, hanem azért, mert egy kisfiúval fajtalankodott. Így szervezték be. MGP-nek szüksége volt egy látszatházasságra, erre a szerepre a tehetséges színésznőt, Ronyecz Máriát választotta. Utóbbi hamar elégett, ivott, cigarettázott és boldogtalan volt, majd alig 55 évesen meghalt. Ő volt az ügynök legnagyobb áldozata?