Pesti Srácok

Halott kisbabát találtak egy szombathelyi lakásban

Halott kisbabát találtak egy szombathelyi lakásban

Mentők érkeztek reggel hét óra körül a szombathelyi Barátság utca egyik társasházához, majd egy asszonyt szállítottak kórházba. Később négy járőrautó és a bűnügyi helyszínelők is megjelentek a lakásnál, ahonnan egy kisgyerek holttestét vitték el a halottszállítók - írta meg a Blikk.

A lap szerint a bűnügyi helyszínelők tíz óra körül érkeztek és egész délelőtt nyomokat rögzítettek a lakásban.

– árulta el szűkszavúan a rendőrség. A lakásban egy negyven év körüli pár lakik. Egyelőre meg nem erősített információk szerint a pár férfi tagja reggel ért haza a munkából, akkor szembesült azzal, hogy a nem régen született kisbabájuk meghalt. Rögtön értesítette a mentőket, akik hosszú ideig próbálták újraéleszteni a kisbabát, ám nem tudták megmenteni az életét.

PestiSracok facebook image

Forrás: Blikk, Fotó: police.hu

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Nagyon súlyos, sötét dolgokról írok - Mező Gábor az első novelláskötetéről, régi és új ügynökökről (PS-videó)

‎Polbeat 2024 szeptember 10.
Nagyon súlyos, sötét történetekről írok. Gondolom nem meglepetés, hogy a XX. század második feléből. Azért dolgozom, hogy valamennyire tanuljunk a múltból, és ne menjünk bele ugyanazokba a csapdákba, amikbe korábban. Erre vonatkozik a cím, hogy Az ördög van odakint. Az ördögöt valahogy kívül kell tartanunk, nem szabad beinvitálni a házunkba. Ugyebár csak akkor tud bejönni, ha meghívjuk - mondta Mező Gábor kutató-író első novelláskötetéről, Huth Gergely kérdéseire.