Pesti Srácok

Karácsony Gergely hátat fordít Budapestnek

Karácsony Gergely hátat fordít Budapestnek

Gyakorlatilag sem ideje, sem energiája nem marad Karácsony Gergelynek a főpolgármesteri feladataira, miután a Párbeszéd miniszterelnök-jelöltjeként már teljes mértékben az országos politikára és a következő választásra összpontosít. A Magyar Nemzet által megkérdezett elemzők azt is felidézték, hogy Karácsony szinte az összes, kampányban tett ígéretével adós, és a lelkesedése is láthatóan csökkent Budapest és a budapestiek ügye iránt.

A lap azt írja: Karácsony Gergely a helyi ügyek helyett egyéb politikai ambícióival volt elfoglalva, a több mint másfél éves főpolgármestersége alatt is szinte kizárólag az országos szintű politikai céljait tartotta szem előtt. A Párbeszéd kormányfőjelöltjévé avanzsált politikus már bevallottan az őszi előválasztásra, illetve a 2022-es voksolásra készül, ami éles ellentétbe állítható a 2019-es önkormányzati választás kampányában tett fogadkozásaival, amikor Budapest és a budapestiek ügyét tüntette fel szívügyeként.

Mindent megígért

Ennek bőségesen található nyoma Karácsony Facebook-oldalán: a választás előtt egyebek mellett megígérte, hogy „elérjük, hogy Budapest újra tiszta és rendezett legyen”, amihez képest idén januárban háromezer zöld kuka leszerelését jelentették be. Olyan nagy ívű zöldprogrammal is előállt, hogy összekötik a Margit-szigetet a Hajógyári-szigettel és a Római-parttal, sőt az újpesti Duna-parttal is.

PestiSracok facebook image

– fogalmazott. Amellett, hogy ebből semmi sem valósult meg, a fővárosi közparkok is minden eddiginél elhanyagoltabb állapotban vannak. A levegőminőség javítására is komplex intézkedéseket ígért, ám a Nagykörútból kerékpársáv lehasításával növelte a forgalmat. Az akadálymentesítést is zászlajára tűző Karácsony – aki állítólag szembesült azzal a rengeteg nehézséggel, amelyekkel a mozgáskorlátozottaknak és a kismamáknak nap mint nap meg kell küzdeniük – a 2019-es választás előtt azt hangoztatta, hogy olyan akadálymentes várost szeretnének létrehozni, amely mindenki közös otthona lesz, mégsem történt lényegi előrelépés. Jóléti ígéretekből sem volt hiány.

– hirdette a máig beváltatlan vállalását. Számos más elmaradt ígéret között említhető a panelprogram újraindítása is.

A főpolgármesterség, mint ugródeszka

Karácsony Gergely már a 2019-es önkormányzati választási kampányban nyíltan beszélt arról, hogy az ellenzék országos politikában kialakított hídfőállásaiként tekint majd azokra a településekre, amelyeknek az irányítását megszerzik. Vagyis a főpolgármester már akkor miniszterelnök-jelölti ambícióit támogató ugródeszkaként tekintett Budapestre – jelentette ki a lapnak Deák Dániel, a XXI. Század Intézet vezető elemzője, aki emlékeztetett: számos fejlesztés elmaradt, a főváros elmúlt egy évtizedes dinamikus fejlődése megtorpant.

Szavai szerint miután Karácsony országos kampányba kezdett és az utóbbi időszakban többet van a vidéki településeken, mint a fővárosban – példaként említette a dunaújvárosi szereplését –, így még az eddigieknél is kevesebbet foglalkozik a budapesti ügyekkel, a városvezetési teendőkkel. Sem ideje, sem energiája nem marad a főpolgármesteri feladataira, miután a Párbeszéd miniszterelnök-jelöltjeként már teljes mértékben az országos politikára és a következő választásra összpontosít – vélte az elemző. Karácsony közben a hét hónapja nem használt chatbotját is a miniszterelnöki ambícióinak szolgálatába állította. Oldalának követőit tegnap óta a 99 kontra 1 mozgalom promóciójával bombázzák az algoritmusok. A kéretlen üzenetek olvasóit a mozgalom honlapjára, a Párbeszéd-elnök kampányindító beszédéhez irányítja a chatbot.

Láthatatlan népszerűség

Kiszelly Zoltán, a Századvég politikai elemzések központjának igazgatója arról beszélt lapnak, hogy mivel a főpolgármester pártjának népszerűsége gyakorlatilag kimutathatatlan – a 2013-as megalakulása óta a közvélemény-kutatók zöme nulla és egy százalék között mérte –, a Párbeszéd miniszterelnök-jelöltje kényszerűségből próbálja egy mozgalom indításával növelni a támogatói bázisát. Nem véletlen, hogy a Momentum elvetette a 99 kontra 1 ötletét, hiszen a fölfelé ívelő szakaszban lévő alakulat támogatottsága tíz százalék körül mozog, így joggal remélhetik, hogy a szimpatizánsaik szeretnének párttagok is lenni.

– fejtette ki az elemző. Hozzátette: bár alkalmanként a 99 kontra 1-hez hasonló mozgalmak is beválhatnak, de leginkább a politikába hirtelen berobbanó, új szereplők esetében. A közvélemény-kutatók egyébként idén külön már nem is mérik a szivárványkoalícióba tömörül baloldali pártok népszerűségét. Utoljára tavaly decemberben a Medián és a Závecz mérte az MSZP–Párbeszéd támogatottságát, amely összesen három, illetve nyolc százalék volt. Ez is azt mutatja, hogy a Párbeszéd támogatottsága jelenleg egy százalék alatt lehet országosan, vidéken pedig gyakorlatilag mérhetetlen, mivel a zöldimázsú, liberális pártok egyébként is elsősorban a nagyobb városokban számíthatnak szavazókra. Több thinktanket is megkérdezve az derül ki, hogy Karácsony Gergely – aki messze népszerűbb a pártjánál – vidéken szintén sokkal kevésbé ismert, és közel sem annyira népszerű, mint Budapesten.

Forrás: Magyar Nemzet; Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

Ajánljuk még

Nagyon súlyos, sötét dolgokról írok - Mező Gábor az első novelláskötetéről, régi és új ügynökökről (PS-videó)

‎Polbeat 2024 szeptember 10.
Nagyon súlyos, sötét történetekről írok. Gondolom nem meglepetés, hogy a XX. század második feléből. Azért dolgozom, hogy valamennyire tanuljunk a múltból, és ne menjünk bele ugyanazokba a csapdákba, amikbe korábban. Erre vonatkozik a cím, hogy Az ördög van odakint. Az ördögöt valahogy kívül kell tartanunk, nem szabad beinvitálni a házunkba. Ugyebár csak akkor tud bejönni, ha meghívjuk - mondta Mező Gábor kutató-író első novelláskötetéről, Huth Gergely kérdéseire.

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.