Pesti Srácok

Kedden akár harminc fok is lehet az ország egyes részein

Kedden akár harminc fok is lehet az ország egyes részein

Egy hidegfront előoldalán több fokkal melegebb levegő érkezik fölénk jövő hét elején, kedden délkeleten a harminc fok sem kizárt, de a kellemes tavaszi időre még várni kell. Vasárnap kezdetben többfelé, délután már egyre kevesebb helyen számíthatunk esőre, záporra. A nyugati-északnyugati szelet élénk, néhol erős lökések kísérhetik. Ismét nagy lehet a hőmérsékleti kontraszt, tizenöt és huszonnégy fok közötti értékeket mérhetünk a délutáni órákban, délkeleten lesz a legmelegebb – írja az Időképre hivatkozva a szeretlekmagyarorszag.hu.

Pünkösdhétfőn ismét déliesre fordul az áramlás, eleinte sok lesz a napsütés, majd napközben délnyugat felől felhők, főként a Dunántúlra záporok érkezhetnek. Délután 18–26 fok között alakul a csúcshőmérséklet, nyugaton mérhetjük az alacsonyabb értékeket. Kedden egy hidegfront miatt a Dunántúlon csak 18–24, keleten a front előterében még 25–30 fokot mutathatnak a hőmérők. A front mentén záporok, zivatarok alakulhatnak ki. A déli, délnyugati szél egyre többfelé északnyugatira fordul és megerősödik. Szerdára elvonul a front, száraz, napos, nyugodt időre van kilátás 18–25 fokos maximumokkal. A kellemes tavaszi időre még várni kell.

Forrás: szeretlekmagyarorszag.hu, Időkép; Fotó: MTI/EPA/Sven Hoppe

PestiSracok facebook image