Pesti Srácok

Készül a megállapodás a magyar és román oltási igazolványok kölcsönös elismeréséről

null

Kelemen Hunor szerint néhány napon belül véglegesíteni lehet a magyar és román oltási igazolványok kölcsönös elismeréséről szóló megállapodást. Románia miniszterelnök-helyettese a Krónika erdélyi magyar napilap szerdai számában nyilatkozott erről.

Kelemen Hunor miniszterelnök-helyettes a lap megkeresésére elmondta: a múlt heti, gyulai magyar–román külügyminiszteri találkozón a felek jelezték egymásnak, hogy van egy ilyen megállapodási szándék.

– tájékoztatta a Krónikát az RMDSZ-elnök. Hozzátette: néhány napon belül véglegesíteni lehet a megállapodást. A politikus szerint még nem egyértelmű, hogy milyen formában születik döntés, tárcaközi megállapodással, kormányhatározattal, memorandummal vagy belügyi jegyzék révén. Kelemen Hunor fontosnak tartotta leszögezni, hogy egy ilyen, az oltási igazolásokat kölcsönösen elismerő megállapodás csak a szabad utazásról szól, a Magyarországon kiadott védettségi igazolványok által biztosított más jogosítványokról nem. Az RMDSZ vezetője ugyanakkor elmondta: tájékoztatta Magyar Leventét, a budapesti Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkárát a kettős állampolgárságú erdélyi magyarok jelzéseiről, miszerint a Romániában kapott oltási igazolásuk ellenére sem kaphatnak magyar védettségi igazolványt, illetve nem élhetnek az oltottaknak járó magyarországi kedvezményekkel.

PestiSracok facebook image

A Krónika emlékeztetett rá: jelenleg az üzleti céllal utazók és a 24 óra alatt átutazókon kívül csak azok a magyar állampolgárok léphetnek be karanténmentesen Magyarországra, akik a magyarországi hatóságok által kibocsátott védettségi igazolvánnyal rendelkeznek, azaz Magyarországon oltották be őket koronavírus ellen. A kettős állampolgársággal rendelkező erdélyi magyarok túlnyomó többsége viszont Romániában kapott oltást. Magyarország eddig Montenegróval, Szerbiával, Szlovéniával és Bahreinnel kötött az egymás vakcinaigazolásait kölcsönösen elismerő, szabad utazásról szóló egyezményt.

Forrás: MTI; Kiemelt kép: MTI/Kiss Gábor

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.