Pesti Srácok

Kitüntette Karikó Katalin biokémikust az Emberi Méltóság Tanácsa

null

Az Emberi méltóságért kitüntetéssel ismerte el Karikó Katalin Széchenyi-díjas magyar kutatóbiológus, biokémikus, az egyik koronavírus elleni, mRNS alapú vakcinát kifejlesztő BioNTech cég alelnöke munkásságát pénteken, Budapesten az Emberi Méltóság Tanácsa.

A díjazottat Bajkai István országgyűlési képviselő (Fidesz) méltatta, aki beszédében emlékeztetett: hasonló méretű világjárványra legutóbb száz éve, a spanyolnátha idején volt példa.

– emlékeztetett. Bajkai István kiemelte: az emberiség ugyanolyan hálával tartozik a kórházakban helyt álló egészségügyi dolgozóknak, mint azoknak, akik a laboratóriumokban kutatták éjt nappallá téve a vírus ellenszerét.

PestiSracok facebook image

– méltatta Karikó Katalint, hozzátéve: a kutatóbiológus olyan elődök nyomdokaiba lépett, mint Semmelweis Ignác, Heim Pál vagy Szent-Györgyi Albert. A fideszes politikus felidézte, hogy Karikó Katalin a Szegedi Biológiai Kutatóközpontban kezdett el a vírusokkal foglalkozni, majd munkahelye 1985-ös megszűnése után döntött úgy, hogy külföldön folytatja pályafutását. A Pennsylvania Egyetemen kezdett mRNS-kutatással foglalkozni, amit először még nem akart elfogadni a szakma.

– emlékeztetett. Hozzátette: azt a kutatót tüntetik ki, aki meglátta azt, amit mások nem láttak, és gondolt arra, amire senki nem gondolt.

– fogalmazott Bajkai István.

Idősebb Lomnici Zoltán, az Emberi Méltóság Tanácsának elnöke kiemelte: Karikó Katalin jelenleg a világban az egyik legismertebb magyar, aki egy szörnyű időszakban olyan kutatási eredményt tudott felmutatni, amely reményt ad az emberiségnek. Hozzáfűzte: az emberi méltóság még fontosabb ezekben a nehéz hónapokban, amikor az emberiség még mindig küzd a koronavírussal; Indiában például most is milliók élete van veszélyben. Sajnos egy ilyen világjárványnak kellett bekövetkeznie, hogy megértsük a tudósok munkájának fontosságát. Hozzátette: fontos a tudósok megbecsültségének további erősítése, hiszen minden Magyarországról távozó kutatóval rengeteg szellemi tőke is elmegy.

Szunai Miklós, az Emberi Méltóság Tanácsának főtitkára azt mondta: Karikó Katalinnak az egész világon nagyon sokan köszönhetnek nagyon sokat.

– méltatta a kutatót.

Karikó Katalin beszédében hangsúlyozta, hogy nagy megtiszteltetés számára megannyi neves előd után ezt a kitüntetést megkapni. A biokémikus felidézte, hogy több évtizede külföldön él ugyan, de családjával együtt mindig is magyar maradt, gyermekeit is magyarul nevelte, így ők is szívesen járnak ide. Magyarországon tanulta meg az alaptudományokat, itt kezdte el alkalmazni a tudását, a vírusokat kutatni. Az Egyesült Államokban sem volt mindig könnyű az élet, hiszen olyan tudományterületet választott, amelyben sokan nem hittek – emlékezett. Nyolcadik éve Németországban dolgozik munkacsoportjával, amellyel tovább folytatják kísérleteiket az mRNS más típusú alkalmazásait – például rákos betegségek vagy szívelégtelenségek kezelése – is kutatva – mondta a kitüntetett biokémikus.

Forrás: MTI; Fotó: Rachel Wisniewski/El País

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.