Pesti Srácok

Kormányinfó – Nem vesszük meg a jövőre lekötendő 19 millió Pfizert, mert semmi szükségünk nincs rá (Visszanézhető videó!)

Ha csütörtök, akkor Kormányinfó! Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő és Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter élő sajtótájékoztatót tartott, ahol beszámoltak a legfrissebb intézkedésekről és a járvány jelenlegi állapotáról. Gulyás ismertette, hogy pünkösdig meglehet az 5 millió beoltott, ami a védekezés következő lépcsőfokát jelentheti. Gulyás jelezte, hogy a hitelmoratóriumot és a lejárt okmányok érvényességét meghosszabbítják a rendkívüli jogrend lezárásával, ugyanakkor hétfőtől már fizetni kell a parkolásért. A miniszter szerint az oltási folyamat 5 millió felett nagyon le fog lassulni, és talán nagyon optimista becslés mellett 6 millióig lehet eljutni, de a vakcina folyamatosan rendelkezésre fog állni. Gulyás kérdésre azt mondta, hogy 5 millió oltott felett már a fertőzési adatokat nézik majd az esetleges könnyítések esetében. Kiderült: egyelőre nincs döntés arról, hogy idén is lesz nyelvvizsga-amnesztia, azonban a miniszter szerint ez gazdasági érdek lenne. A külföldi utazások kapcsán a miniszter elmondta, hogy egyelőre csak a kétoldalú megállapodások révén lehet szabadon utazni, egyelőre nincs megállapodás az uniós zöldkártyáról.

Gulyás Gergely, a Miniszterelnökség vezetője arról beszélt, hogy már több mint 4,8 millió ember kapta meg az első, míg 2,8 millióan a második oltást, a hétvégén el fogjuk érni az 5 millió oltottat.

– jelezte. A miniszter beszélt arról is, hogy a védekezés további jogi alapjait megteremtették, ennek értelmében érvényben marad a rendkívüli jogrend, amelyet csak a szükséges ideig kívánnak fenntartani. A kormány a védekezéssel párhuzamosan a kivezetési szabályokat is megalkotja, amely törvényi formába foglalja a rendkívüli jogrend kivezetését követő szabályokat. Megjegyezte, hogy a rendkívüli jogrend a kormány szándéka szerint hamarabb szűnhet meg, mint az őszi ülésszak 15. napja. Gulyás jelezte, hogy a hitelmoratóriumot és a lejárt okmányok érvényességét meghosszabbítják a rendkívüli jogrend lezárásával. A miniszter elmondta, hogy a hitelmoratórium augusztus 31-ig marad. A kormány nem fogadta el a bankszektor véleményét. Hozzátette:

PestiSracok facebook image

A kormány döntött arról is, hogy a brüsszeli vakcinabeszerzés következő fejezetében nem kíván részt venni. 2022 végéig több mint 10 millió vakcinát rendelt. Hozzátette, hogy az oltási folyamat 5 millió felett nagyon le fog lassulni, és talán nagyon optimista becslés mellett 6 millióig lehet eljutni. Az oltóanyagok azonban rendelkezésre állnak bárki számára. Mint fogalmazott,

Kifejtette, hogy a következő körös beszerzésben csak 19 millió Pfizer-vakcinát lehetne rendelni, és nem lehet tudni, hogy erre szükség lesz-e.

– húzta alá. Gulyás Gergely megjegyezte, hogy Európában az oltottsági szint nem érte el még a magyar szintet. Hozzátette: még nem jelent meg az indiai mutáns Magyarországon.

– tette hozzá. Jelezte: Orbán Viktor ismerteti majd a további lépéseket. Gulyás kérdésre azt mondta, hogy világos szabályai vannak a baloldali ideológusok által fejtegetett alaptörvény-módosításnak.

– tette hozzá. Gulyás egy másik kérdésre azt mondta, hogy egyelőre csak a Fidesz elnöksége tárgyalt a pedofilok elleni törvényről, a kormány még nem.

– tette hozzá. Arra vonatkozóan, hogy míg Karácsonyék folyamatosan a transzparencia mellett érvelnek, mégis megszüntették a főváros rendszeres heti tájékoztatóit, Gulyás kifejtette:

Gulyás kérdésre azt mondta, hogy 5 millió oltott felett már a fertőzési adatokat nézik majd az esetleges könnyítések esetében. Az uniós szabályozásokról szólva pedig elmondta: bízik benne, hogy az osztrákok is el fogják ismerni a Szputnyik-oltást.

– tette hozzá. Arra vonatkozóan, hogy lesz-e idén is nyelvvizsga-amnesztia, a miniszter elmondta: tavaly csak a rendkívüli helyzet miatt volt lehetőség ilyenre. Mint fogalmazott, gazdasági érdek is, hogy minél többen vegyenek részt az élet újraindításában, de egyelőre nincs döntés arról, hogy idén is lesz nyelvvizsga-amnesztia. Az önkormányzati bérlakásrendszer reformjával kapcsolatos javaslatról Gulyás kérdésre azt mondta, hogy a kormány politikai célja, hogy az emberek ne bérlők, hanem tulajdonosok legyenek a saját hazájukban.

– fogalmazott. Gulyás szerint Dobrev Klára pontosan ugyanazt a pályaívet futja be a gondolkozásában, mint az elődei.

– tette hozzá.

– fogalmazott. A Fudan Egyetem ügyével kapcsolatban Gulyás úgy fogalmazott: Karácsony csak a saját nyelvtudási botrányáról akarja elterelni a figyelmet, fügefalevélként takarózik vele. Hozzátette: korábban éppen Gyurcsány Ferenc javasolt szorosabb keleti oktatásügyi együttműködést, ezért azt javasolta a miniszter a baloldalnak, hogy először egymás között egyeztessék az álláspontokat. A készülőfélben lévő idei jogállamisági jelentésről is szót ejtett Gulyás Gergely, kifejtve: eddig csak kettős mércét és elfogultságot láttak az uniós jogállamisági jelentések kapcsán, de bízik benne, hogy lehetnek pozitív változások. A gazdasági kilátásokról szólva a miniszter elmondta, hogy a kormány hivatalos növekedési prognózisa idén 4,3 százalék, de az első negyedéves adatok alapján nem változtatnak rajta.

– mondta. Gulyás kérdésre azt kérte, hogy mindenki tartsa be a hatályos utazási szabályokat.

– tette hozzá. Megjegyezte: aki be van oltva, az biztonságos helyzetben van. A külföldi utazások kapcsán elmondta, hogy egyelőre csak a kétoldalú megállapodások révén lehet szabadon utazni, egyelőre nincs megállapodás az uniós zöldkártyáról. Gulyás kérdésre a gyermekek SMA-kezeléséről azt mondta, hogy a kérelmek elbírálása zajlik.

– mondta, hozzátéve: közel 100 SMA-s beteg áll kezelés alatt, és ebből 70 gyermek.

– mondta egy másik kérdésre.

– magyarázta a miniszter. Gulyás kérdésre azt mondta, hogy önmagában az antitestvizsgálat nem mutatja ki, hogy az oltóanyag eredményez-e védettséget, vagy nem.

– mondta, hozzátéve: csak a két vizsgálat együttes megléte után állapítható meg, hogy védett-e, vagy nem védett-e.

– tette hozzá.

Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu