Pesti Srácok

Koronavírus – Az első oltás mellett a fertőzésből való gyógyulást is igazolni kell a horvátországi beutazáshoz

Koronavírus – Az első oltás mellett a fertőzésből való gyógyulást is igazolni kell a horvátországi beutazáshoz

A horvát belügyminisztérium vasárnap pontosította a horvátországi beutazással kapcsolatos közleményét, így a határátlépéshez csak abban az esetben lesz elegendő egy oltás, ha az illető igazolni tudja, hogy már átesett a koronavírus-fertőzésen – adta közzé a járvánnyal foglalkozó horvát kormányzati portál.

A válságstáb pénteki sajtótájékoztatóján Davor Bozinovic horvát belügyminiszter, a testület vezetője még arról beszélt, hogy egy oltással is engedélyezi a határátlépést, a rendeletet azonban nem részletezte. A Covid-19-járvánnyal kapcsolatos információkat tartalmazó hivatalos honlapon megjelent közlemény szerint karanténkötelezettség nélkül azok léphetik át a határt, akik rendelkeznek 48 óránál nem régebbi PCR-teszttel vagy az Európai Unióban elfogadott gyors antigénteszttel, illetve megkapták mindkét oltást (kivéve, ha olyan vakcináról van szó, amelyet csak egyszer kell beadni). A második dózistól számítva legalább 14 napnak kell eltelnie. A hét év alattiak mentesülnek a tesztelési kötelezettség alól. Egy oltás csak abban az esetben elégséges, ha az illető már átesett a koronavírus-fertőzésen, és azt igazolni is tudja. Az első oltástól számított időszak pedig nem lehet hosszabb, mint öt hónap. A korábbi fertőzöttség igazolható 180 napnál nem régebbi, de az utazást megelőzően legalább 11 nappal korábban kiállított pozitív PCR- vagy antigén-teszttel, vagy hiteles orvosi igazolással. A rendelet nem tesz különbséget a vakcinákat illetően. Zágráb eltörölte azt az intézkedését is, amely szerint azok esetében, akik az EU-ban elfogadott antigén gyorsteszttel lépték át a határt és tíz napnál tovább tartózkodtak az országban, meg kell ismételni a tesztelést.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Varga György

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.