Pesti Srácok

Lavrov: Moszkva pozitívan viszonyul az orosz–amerikai csúcs gondolatához

null

Oroszország pozitívan viszonyul Vlagyimir Putyin orosz és Joe Biden amerikai elnök találkozójának gondolatához – jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter vasárnap a Rosszija 1 televízió Moszkva. Kreml. Putyin című heti magazinműsorában.

– mondta Lavrov, ugyanakkor nem kívánta kommentálni azt az értesülést, amely szerint a tervezett csúcs helyszíne Svájc lehet. Biden április 13-án, kettőjük második telefonbeszélgetése során tett javaslatot Putyinnak egy nyáron, Európában megtartandó csúcstalálkozóra. Az amerikai elnök június 11. és 13. között a G7 csoport csúcstalálkozóján vesz majd részt, ahonnan Belgiumba utazik tovább a NATO-csúcsra.

Ugyanebben a vasárnapi magazinműsorban Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője arról beszélt, hogy Moszkva barátságban kíván élni más országokkal, de meg fogja védeni saját érdekeit – így kommentálta Putyin elnök kijelentését, miszerint Oroszország "kiüti a fogát" mindenkinek, aki megpróbál "beleharapni". Azt hangoztatta, hogy a barátság nem összetévesztendő a mentori hozzáállással, a diktátummal, a megtévesztéssel és a kettős mérce alkalmazásával.

PestiSracok facebook image

– mondta.

Putyin egy csütörtöki tanácskozáson anélkül, hogy konkrétumokba bocsátkozott volna, nehezményezte, hogy vannak, akik nyilvánosan kifogásolják, hogy Szibéria kincseit egyetlen ország birtokolja.

– mondta az orosz elnök.

Forrás: MTI; Kiemelt kép: MTI/EPA/Keystone/Salvatore Di Nolfi

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.