Pesti Srácok

Ma még foglalhatnak időpontot az oltásra regisztrált tizennyolc év alattiak

Az operatív törzs mai sajtótájékoztatóján elhangzott, hogy a szakemberek legfrissebb jelentése szerint tovább javult a járványhelyzet Magyarországon. Az oltási program kapcsán pedig megtudhattuk, hogy 4,9 millióan regisztráltak a vakcinációra, és 80 százalék már megkapta az első adagot. Azok a tizenhat és tizennyolc év közötti fiatalok, akik már regisztráltak az oltásra, ma éjfélig foglalhatnak időpontot a vakcina beadására.

Folyamatosan zajlik az oltás, a beoltottak száma 4 391 794 fő, közülük 2 599 041 fő már a második oltását is megkapta. Már több mint 4,9 millióan regisztráltak oltásra és 80 százalékuk meg is kapta azt. Csütörtökön kezdődik a 16–18 évesek oltása a kórházi oltópontokon. Az érvényesen regisztrált és SMS-ben értesített fiatalok még ma tudnak az interneten időpontot foglalni, ha eddig nem tették. Több mint 90 ezer fiatal regisztrációját fogadták be, és többségük már le is foglalta az időpontot. Aki még nem tette, még ma megteheti a www.eeszt.gov.hu honlapon. A 18 év alattiak csak szülői hozzájáruló nyilatkozat esetén olthatóak, ezért fontos, hogy a koronavirus.gov.hu honlapról letölthető nyilatkozatot kinyomtatva, kitöltve és aláírva vigyék magukkal az oltásra.

Borsodi kistelepüléseket járnak az oltóbuszok – mondta Müller Cecília. Janssen-vakcinával oltanak a honvédségi buszokon. Tendenciózusan kedvezően alakulnak a járványügyi adatok. Mindez a védelmi intézkedéseknek és az oltásoknak köszönhető. Már 3000 alá esett a kórházban ápoltak száma. A javuló tendenciához hozzátartozik az is, hogy a legfrissebb szennyvízadatok alapján Budapesten és agglomerációjában is csökkent a koronavírus-örökítőanyag mennyisége. Ezek jó hírek, mert azt vetíti előre, hogy a jövőben nem kell emelkedéssel számolni

A várandós és szoptatós anyák oltásával kapcsolatban azt Müller Cecília mondta, hogy minden esetben az oltóorvos dönt az oltásról. Továbbra is érvényben marad, hogy a Pfizer és a Moderna vakcináját ajánlják. A változás abban áll, hogy a 12. hét után adják az első védőoltást, míg a második adagot is be lehet adni a várandóság időtartama alatt, jellemzően a 36. hét előtt. Müller Cecília kérdésre elmondta azt is, hogy aki nem tud megjelenni a második oltáson, az tud másik időpontot foglalni, de jelezze, hogy nem jelenik meg.

PestiSracok facebook image

Fotó: MTI/Balogh Zoltán

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Nagyon súlyos, sötét dolgokról írok - Mező Gábor az első novelláskötetéről, régi és új ügynökökről (PS-videó)

‎Polbeat 2024 szeptember 10.
Nagyon súlyos, sötét történetekről írok. Gondolom nem meglepetés, hogy a XX. század második feléből. Azért dolgozom, hogy valamennyire tanuljunk a múltból, és ne menjünk bele ugyanazokba a csapdákba, amikbe korábban. Erre vonatkozik a cím, hogy Az ördög van odakint. Az ördögöt valahogy kívül kell tartanunk, nem szabad beinvitálni a házunkba. Ugyebár csak akkor tud bejönni, ha meghívjuk - mondta Mező Gábor kutató-író első novelláskötetéről, Huth Gergely kérdéseire.