Pesti Srácok

Megszüntette Bige László házi őrizetét a Nyíregyházi Törvényszék

Megszüntette Bige László házi őrizetét a Nyíregyházi Törvényszék

Megszüntette Bige László házi őrizetét a Nyíregyházi Törvényszék – tájékoztatta a vállalkozó tulajdonában álló Nitrogénművek Zrt. csütörtökön az MTI-t. A törvényszék szóvivője megerősítette Bige László bűnügyi felügyeletének megszüntetését.

Az ügyészség által vesztegetéssel és más bűncselekményekkel gyanúsított nyíregyházi cégvezető bűnügyi felügyeletét december 17-én rendelte el a Nyíregyházi Járásbíróság. A gyanú szerint Bige László egy mezőgazdasági termékeket előállító cég elnök-vezérigazgatójaként 2011 és 2018 között mintegy kétmilliárd forint kárt okozott saját cégének azzal, hogy arra utasította alkalmazottjait: a társaság termékeit valótlan okokra hivatkozva selejtesnek minősítsék és emiatt alacsonyabb áron értékesítsék a kereskedőknek.

A Nitrogénművek Zrt. az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta, hogy a védelem március 11-én indítványt nyújtott be a kényszerintézkedés megszüntetésére, és a Nyíregyházi Járásbíróság március 24-én megszüntette a vállalkozó bűnügyi felügyeletét. Az elsőfokú határozat ellen előbb fellebbezést jelentett be az ügyészség, majd a kényszerintézkedés határidejének meghosszabbítására tett indítványt, ezt azonban a járásbíróság elutasította. Az ismételt ügyészi fellebbezést megvizsgálva a Nyíregyházi Törvényszék helybenhagyta a járásbíróság döntéseit. A cég közleményében hangsúlyozták, hogy Bige László április 28-ától a törvényszék jogerős döntése alapján semmilyen kényszerintézkedés hatálya alatt nem áll.

PestiSracok facebook image

– írták. A Nyíregyházi Törvényszék szóvivője, Resán Dalma az MTI megkeresésére csütörtök este megerősítette, hogy a törvényszék április 28-án jóváhagyta a járásbíróság végzését, amellyel megszüntette "B.L.T. gyanúsított bűnügyi felügyeletét". A végzés indoklása szerint a bűnügyi felügyelet fenntartása már nem volt indokolt, mivel az elrendelését megalapozó tanúkihallgatásokat az ügyészség már lefolytatta. A szóvivő ismertette az ügyészségi fellebbezéseket is. Közölte: mivel a gyanúsított bűnügyi felügyeletét a bíróság korábban 2021. április 17-éig rendelte el, és addig nem született a meghosszabbításáról jogerős döntés, aznap a törvény erejénél fogva megszűnt ez a kényszerintézkedés. A törvényszék végzéseit a bíróság május 5-én kézbesítette a feleknek – írta Resán Dalma.

Forrás: MTI; Kiemelt kép: MTI/Balázs Attila

Ajánljuk még

Vajon minek és hogyan állított ki százegy kutyaútlevelet a határzár idején az állatorvosi praxisát szüneteltető Hadházy Ákos? - Frissítve: reagált Hadházy

Exkluzív 2021 március 23.
2020 januárja óta összesen száznál is több kutyának állított ki útlevelet Hadházy Ákos, a két pártot már elhagyó, jelenleg független országgyűlési képviselő, aki leadott vagyonnyilatkozata szerint hivatalosan szünetelteti állatorvosi praxisát – tudta meg a PestiSrácok.hu. A helyzet több szempontból is kínos: először is, az országgyűlési képviselők jogállásáról szóló törvény szerint parlamenti képviselő kereső tevékenységet nem folytathat, még ha valamilyen szellemi tevékenységet végez is, azért pénzt nem fogadhat el. A kisállat útlevél kiállítása azonban nagyon is pénzbe kerül, az okmányt kiállító állatorvos is kötelezően fizet ezért a kamarának. Ha saját cégen keresztül jutna a tevékenysége ellentételezéséért pénzhez egy honatya, azt is be kell jelentenie az Országgyűlés elnökének. Csakhogy Hadházy Ákos – úgy tudjuk – nem ezt jelentette be, hanem az ellenkezőjét, hogy szüneteltetni a praxisát. Mellesleg ezt saját kézírással is leírta és ellenjegyezte, a vagyonnyilatkozatában. Ha mindez nem lenne elég, még egy kérdés felvetődik: mégis kinek, kiknek és miért állít ki valaki több mint száz kutyaútlevelet a koronavírus-járvány kellős közepén, amikor szinte az egész világ zár alatt van és az emberek sem utaznak. Cikkünk megjelenése után válaszolt kérdéseinkre Hadházy Ákos, aki a tőle szokásos diktatúrázás, orbánozás, fideszezés mellett elárulta: annyira szeret állatokat gyógyítani, hogy ingyen is megteszi, sőt, a jelek szerint az útlevelek kiállításakor szívesen megfizeti a kötelező illetéket is. A képviselő válaszát kérésére változtatás nélkül közöljük.

Vasárnapi autóbusz-szerencsétlenség: voltak már problémák a szervezőkhöz köthető utak körül

Exkluzív 2021 augusztus 17.
Nem először került a sajtóhírekbe és a figyelem középpontjába az az utazásszervező cég, amelynek bérelt autóbusza vasárnap hajnalban 8 ember halálát okozó balesetet szenvedett az M7-es autópályán – tudta meg a PestiSrácok.hu. 2019-ben több sajtóorgánum is beszámolt róla, hogy magyar egyetemisták franciaországi síútja vált tortúrává, miután a magyar utazásszervezők hibás műszaki állapotú, román buszokkal vágtak neki a több ezer kilométeres útnak, végül az utasok egy része saját költségére, önállóan utazott haza. Majd még kártérítést sem kaptak. A "Suli Sí" szervezőcsapat és a hétvégi szerencsétlenségben érintett Rolitúra gyakorlatilag azonos céges hátteret mutat. Az Index és az Origo korábbi cikkei szerint az utakat szervező vállalkozók korábbi utazási irodáit többször megbüntették; volt olyan iroda, amely éveken át engedélyek nélkül hirdetett utakat.

A Mezey-válogatott egyik legnagyobb rejtélye a Nyilasi-ügy lett – Ma sem egyértelmű, hogy miért maradt itthon a csapatkapitány

Exkluzív 2021 június 2.
A Mezey-válogatott történetében három különlegesség, ha úgy tetszik, nagy rejtély, „titok” van. Az egyik az, hogy miként tudott szinte a semmiből kinőni egy világverő gárda? A másik, hogy miért ért véget ez a csodálatos menetelés úgy, ahogyan véget ért? A harmadik pedig az, hogy a csapat szellemi vezére és csapatkapitánya, Nyilasi Tibor vajon miért nem utazott ki a mexikói világbajnokságra? Visszaemlékező sorozatunk mai részében a Nyilasi-ügy hátterét igyekszünk feltárni.