Pesti Srácok

Migrációs tervezettel készül az EU-csúcsra a Draghi-kormány

null

A migránsokat szállító hajókat fogadó kikötők kijelölése, valamint a Törökországgal való egyeztetés is szerepel abban a tervezetben, amelyet Mario Draghi olasz miniszterelnök az unió május végi csúcstalálkozóján készül bemutatni a bevándorlási helyzetről.

A napilapok kommentárjai egyetértenek, hogy hiába érkezett év elejétől a tavalyinál is több bevándorló az olasz partokra, az Európai Unió egyik tagállama sem jelentkezett még az átvételükre. A Corriere della Sera szerint a járványhelyzet és a gazdasági válság miatt "teljesen leállt" a korábbi gyakorlat, miszerint a tagállamok önkéntes alapon átvettek menedékkérőket. Az Európai Bizottság adatai szerint 2018 óta valamivel több mint ezerkétszáz embert vettek át, miközben illegális bevándorlóként több tízezren szöktek tovább Olaszországból a szomszédos uniós országokba.

Luciana Lamorgese belügyminiszter egy "vészmechanizmus" életbe léptetését sürgette, hogy a migránsokat minél gyorsabban szét lehessen osztani a befogadásukra hajlandó tagállamok között. A L'Avvenire katolikus napilapnak adott interjúban a belügyi tárca vezetője kijelentette, hogy a tavaly Olaszországba érkezett harmincezerhez képest az idén sokkal több illegális bevándorlóra számítanak. A miniszter 50-70 ezer közöttire tette a Líbiából útra indulni szándékozók számát, hangsúlyozva, hogy a balkáni migrációs útvonalon is növekedés várható. Bejelentette: május 20-án Ylva Johannson uniós belügyi biztossal Tunéziába látogat, hogy az illegális bevándorlók tengerre szállásának megakadályozásáról egyeztessen. Luciana Lamorgese a Líbiából induló migráció megfékezése feltételének nevezte az észak-afrikai állam politikai stabilitását. Megjegyezte, hogy az EU-nak humanitárius folyosókkal kell segítenie a menekültek Európába jutását.

A La Repubblica úgy tudja, hogy Mario Draghi külön migrációs dossziéval készül a következő európai csúcstalálkozóra. A javaslatok között szerepel azoknak a kikötőknek a kijelölése, amelyek a migránsokkal érkező hajókat fogadhatják. Az újság szerint a kormány ezzel a nyári turizmust kívánja védeni. A tervezet többi pontja a Földközi-tengeren tevékeny nem kormányzati szervezetek (NGO) munkáját érinti, az olaszországi partok biztonságát, valamint még szorosabb együttműködést szorgalmaz Törökországgal, amely már Líbiában is egyre nagyobb befolyással bír.

PestiSracok facebook image

A Lampedusára vasárnap és hétfőn érkezett több mint kétezer migránsból még közel 1700-an vannak a szigeten. Salvatore Martello polgármester kijelentette: talán a hét második felére el tudják őket szállíttatni, hiszen a hétvégén újabbak érkezésektől tartanak. A polgármester Rómában akar egyeztetni a belügyminiszterrel.

– nyilatkozta Salvatore Martello. A jobboldali Il Giornale "ellenőrizhetetlen helyzetről" írt a lampedusai mólón és a sziget kicsi táborában összezsúfolt emberek miatt. A helyi plébános is borzalmasnak nevezte a körülményeket.

Év eleje óta több mint 13 ezren érkeztek Olaszországba, tavaly ugyanebben az időszakban valamivel több mint négyezer volt az illegális bevándorlók száma. Az olaszországi táborokban és más befogadó intézményekben mintegy 150 ezren vannak.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/ANSA/Ufficio Stampa Sea Watch

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.