Pesti Srácok

Moldvai csángómagyar pap lesz a szónok az idei csíksomlyói búcsún

null

Moldvai származású csángómagyar pap lesz az idei csíksomlyói búcsú szónoka – közölte csütörtökön a Romkat.ro portál a búcsút szervező csíksomlyói ferencesekre hivatkozva.

A Kis- és Nagysomlyó-hegy közötti nyeregben tartandó pünkösdszombati misén Salamon József gyimesbükki plébánost kérték fel ünnepi szónoklatra. Salamon József a Bákó megyei Lujzikalagoron született 1963-ban egy kilencgyermekes család negyedik gyermekeként. Elözvegyült édesapja most is a Bákóval szomszédos faluban él. Tanulmányait szülőfalujában kezdte, majd Kézdivásárhelyen és Gyulafehérváron folytatta. Jakab Antal püspök szentelte pappá 1989. június 25-én. Papi szolgálatát a székelyföldi Ditróban kezdte, majd 1990 és 1995 között Szászrégenben, 1995 és 1997 között Óradnán, 1997 és 2004 között Gyergyóhodoson és Galócáson, azóta pedig Gyimesbükkben teljesít szolgálatot.

A búcsús szentmisét Kerekes László gyulafehérvári segédpüspök mutatja be. Urbán Erik, az erdélyi ferences rendtartomány főnöke arra kérte a búcsúra igyekvőket, hogy figyeljék és tartsák be a járványügyi szabályokat. Azok számára, akik nem tudnak elzarándokolni a csíksomlyói hegynyeregbe, azt javasolta, hogy kisebb közösségekben, kivetítőkön nézzék a mise élő közvetítését, hogy valamilyen módon ők is részesülhessenek a közösségi élményből.

A román kormány hétfőn harminc nappal meghosszabbította a veszélyhelyzetet, de enyhített a járványügyi szabályokon. A csütörtöktől érvénybe lépő új rendelkezések immár lehetővé teszik az olyan egyházi zarándoklatok szervezését, amelyeken nemcsak helybéli lakosok vesznek részt. A csíksomlyói zarándoklaton való részvétel konkrét feltételeit még nem tették közzé a hatóságok. A járványügyi hivatalos adatok szerint Hargita megyében csupán hét új fertőzést jegyeztek az elmúlt 24 órában. A megyében 0,86 ezrelékes, Csíkszeredában pedig 0,57 ezrelékes a fertőzöttségi ráta. Az adat a romániai számítási módszer szerint a korábbi két hétben jegyzett fertőzések ezer lakosra vetített számát jelenti.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Biró István

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.