Pesti Srácok

Nagyszabású háborúba torkollhat az izraeli–palesztin konfliktus az ENSZ szerint

Nagyszabású háborúba torkollhat az izraeli–palesztin konfliktus az ENSZ szerint

A Hamász kész szembenézni a Gázai övezet elleni fokozott izraeli légicsapásokkal – jelentette ki az iszlamista szervezet vezetője egy televíziós interjúban. Ha Izrael a konfliktus kiszélesedését akarja, az ellenállás készen áll erre, és arra is készen állunk, ha (Izrael) le akarja állítani – közölte Iszmáil Haníje, aki felszólította az izraeli rendvédelmi erőket, hogy vonuljanak ki a jeruzsálemi Mecsetek teréről, ahol napok óta erőszakos összetűzések vannak a rendőrök és a palesztin tüntetők között.

Benjámin Netanjahu izraeli ügyvivő miniszterelnök kedd este kijelentette, hogy a Hamász és az Iszlám Dzsihád palesztin iszlamista szervezetek nagy árat fizetnek majd az Izrael elleni legutóbbi támadásokért. Aviv Kohávi izraeli vezérkari főnök közölte, hogy Izrael kész folytatni – és szükség esetén kiszélesíteni – a Falak Őre fedőnevű műveletet.

– mondta a tábornok, aki eltökéltségét hangoztatta, hogy kemény csapást mérnek az iszlamista szervezetekre.

PestiSracok facebook image

Rakétatámadás érte az Eilat–Askelón kőolajvezetéket is

A leghevesebb rakétatámadást kedd este hajtották végre a tel-avivi agglomeráció ellen, legalább egy nő életét vesztette. A Zaka humanitárius szervezet szerint a nő egy rakéta becsapódásakor halt meg Risón Lecijónban. Tel-Avivban kedd este több ízben is heves robbanásokat lehetett hallani. Palesztin rakétatámadás érte az Eilat–Askelón kőolajvezetéket is – jelentette a Kan izraeli rádió, amely szerint a Gázai övezetből kilőtt rakéta megrongálta a létesítményt. Videofelvételeken látni lehetett, hogy hatalmas tűz keletkezett a vezetékben és az egyik kőolajtárolóban. A rádió szerint több izraeli településen, így az észak-izraeli Arara városban rendbontások voltak. Palesztinok eltorlaszolták az utcákat, gumiabroncsokat és szeméttárolókat gyújtottak fel. A közösségi oldalakon megjelent felvételek szerint Jeruzsálemben is újabb zavargások voltak. Erőszakos tüntetések és gyújtogatások voltak több vegyes, zsidók és arabok lakta városban. Akkóban felgyújtottak egy szállodát, Lodban pedig harminc autót és legalább két zsinagógát tiltakozó arab fiatalok. Jaír Ravivó, a város polgármestere polgárháborús állapotokról számolt be a katonai rádióban, ahová a katonai határrendészet egységeit vezénylik a rend helyreállítására. Kedden átmenetileg leállították a tel-avivi Ben Gurion repülőtér forgalmát is, a gépeket Ciprusra irányították át. Az esti órákban viszont ismét engedélyezték a leszállásokat és felszállásokat.

Nagyszabású háború lehetőségétől tart az ENSZ

Az ENSZ Biztonsági Tanácsa sürgősséggel újabb ülést hívott össze szerdára az izraeli–palesztin konfliktus kapcsán – közölték kedden diplomaták. Az újabb, zárt ajtók mögött tartandó ülést Tunézia, Norvégia és Kína kérésére hívták össze. Az első, Tunisz által kezdeményezett ülésen nem született határozat, mert az Egyesült Államok vonakodott „ebben a szakaszban” bármilyen szöveget elfogadni. Tor Wennesland, az ENSZ közel-keleti közvetítője figyelmeztetett: Izrael és a Hamász „nagyszabású háború” felé halad. A diplomata felszólította a feleket, hogy haladéktalanul vessenek véget az összecsapásoknak.

– írta Twitter-üzenetében Wennesland.

Joe Biden amerikai elnök kedd este világosan értésre adta: a gyors megoldással nem kecsegető izraeli-palesztin konfliktus nem tartozik a számára elsődleges kérdések közé – írta az AFP francia hírügynökség az általa megkérdezett szakértőkre hivatkozva. A Carnegie Endowment for International Peace agytröszt szakértője, Aaron David Miller volt amerikai közel-keleti főtárgyaló a hírügynökségnek kifejtette, hogy a Biden-kormányzat úgy véli: kevéssé hasznos, kevéssé jövedelmező és politikai buktatókkal teli erőfeszítésekről van szó. A szakértő szerint a legjobb esetben az amerikai kormányzat az erőszak csillapításában reménykedhet. Az elmúlt napokban Antony Blinken amerikai külügyminiszter és Jake Sullivan nemzetbiztonsági főtanácsadó megsokszorozta a kapcsolatfelvételeket és a nyilatkozatokat a konfliktus enyhítése érdekében. Megfigyelők szerint Washington arab partnereinél – egyebek mellett Egyiptomnál, Jordániánál és Katarnál – is közbenjár, hogy támogassák az Izrael és a Hamász közötti fegyverszünetet. A rakétaháború hétfő este a Hamász Izrael elleni támadásával kezdődött, amelyre az izraeli hadsereg légicsapásokkal válaszolt.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/AP/Maariv/Avsalom Sassoni

Ajánljuk még

Így árulták el az 1956-os szabadságharcot és a magyar rendszerváltozást az amerikaiak - Molnár Tamás a Polbeatben (videó)

‎Polbeat 2022 október 23.
Százmillió halott van a kommunizmus mögött, kivel akartok ti kiegyezni? - Molnár Tamás képzőművész és antikommunista ellenálló, a 2006. őszi tüntetések szóvivőjének elhíresült mondata ez, aki a Polbeat legutóbbi felvételén Huth Gergellyel és Stefka Istvánnal beszélgetve döntött le egy sor tabu(témát), amikor közösen felelevenítettük azt, hogy az amerikaiak hogyan árulták el 1956-ot, majd a magyar rendszerváltozást is, hiszen akkor is és a nyolcvanas évek végén is kiegyeztek a Szovjetunióval.

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.