Pesti Srácok

Nemzetközi kábítószer-kereskedő bandát számoltak fel Sopronban és Zalában

Nemzetközi kábítószer-kereskedő bandát számoltak fel Sopronban és Zalában

Két megyében tizenegy helyszínen összesen háromszáz rendőr vett részt szerda hajnalban abban az akcióban, amelynek keretében egy koszovói férfi által vezetett kábítószer-kereskedő bűnszervezetet számoltak fel a rendőrök – tette közzé szombaton a police.hu.

A soproni rendőrök még 2020 májusában kaptak információt arról, hogy egy belvárosi lakás postaládáját kábítószer értékesítésére használják. A jelzést követően azonosították a lakás bérlőjét és annak vevőkörét, majd novemberben elfogták a kábítószer terjesztésével foglalkozó gyanúsítottakat, a házkutatás során pedig különösen jelentős mennyiségű extasy-tablettát, továbbá kisebb mennyiségben marihuánát és amfetamint is lefoglaltak. A nyomozóknak sikerült megtalálniuk a kábítószer-terjesztők beszerzési forrását is, a férfiről kiderült, hogy először havi, majd heti rendszerességgel több kilogramm kábítószerrel látta el dílereit. A hálózat tagjai a Dunántúlon legalább öt megyében értékesítették a kábítószert, főleg marihuánát és kisebb mennyiségben amfetamint, így 2020 nyarától legalább 100 kilogramm kábítószer szervezett értékesítéséért felelősek. A további nyomozás arra derített fényt, hogy S. Csaba a kábítószert külföldi kapcsolatán keresztül szerzi be, majd szállítja Magyarországra. A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KRNNI), a Terrorelhárítási Központ (TEK) valamint a Győr-Moson-Sopron és a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai Sopronban nyolc, Zalában két helyszínen egyszerre ütöttek rajta a bűnszervezet tagjain. Elfogták a szervezet közép és felső szintjén elhelyezkedő valamennyi kábítószer-terjesztőt, délutánra pedig a KRNNI és a TEK munkatársai kézre kerítették az albán származású, koszovói vezetőt, Kristijan S.-t, akinek a búvóhelyén öt kilogramm marihuánát, másfél kilogramm amfetamint és több ezer euró készpénzt foglaltak le. Az összehangolt akcióban tíz kilogramm, különböző fajtájú kábítószert találtak, lefoglaltak több nagy értékű gépjárművet, készpénzt, ékszereket és órákat. A KRNNI kilenc embert bűnszövetségben, jelentős értékre elkövetett kábítószer-kereskedelemmel gyanúsít, a Győr-Moson-Sopron Megyei Főügyészség indítványára a bíróság mindannyiukat letartóztatta.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/MTI Fotószerkesztõség/Mihádák Zoltán (Illusztráció)

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.