Pesti Srácok

Niedermüllerék új kulturális műsorában ismét a vakcinák ellen hergelik az embereket

Niedermüllerék új kulturális műsorában ismét a vakcinák ellen hergelik az embereket

Új kulturális műsort indított a gyurcsányista Niedermüller Péter vezette erzsébetvárosi önkormányzat, ahol az első vendég Oláh Lajos, a DK-s polgármester párttársa, a kerület parlamenti képviselője volt. Kultúráról egyáltalán nem, viszont a kormányról és az oltásokról annál több szó esett a közel egyórás adásban – írja az Origo. Mint a műsorból kiderült: a DK-s országgyűlési képviselő pártja álláspontját visszamondva kijelentette, hogy azokban a vakcinákban "érdemes a leginkább bízni", amit Brüsszel jóváhagyott.

így jelentették be az Erzsébetváros Hírei elnevezésű Facebook-oldalon, hogy az önkormányzat 7-kör néven új kulturális műsort indít. Mint az Origo cikkében írják, adta volna magát – már csak az elnevezésből adódóan is –, hogy az új, egyébként közpénzből finanszírozott adásban a kulturális témakörök kerüljenek előtérbe, azonban ez már az első alkalommal sem jött össze. A szerkesztők azt az Oláh Lajost hívták meg a stúdióba, aki ritkán szokott kulturális kérdésekben megszólalni.

Ismét a vakcinák ellen hergeltek

PestiSracok facebook image

Mint az Origo is rámutat, ahogyan az várható volt, a Demokratikus Koalíció erzsébetvárosi képviselője a közel egyórás műsorbanszinte szünet nélkül támadta a Fideszt, valamint az oltóanyagokat. Németh Péter, a Népszava tiszteletbeli főszerkesztője vezette a beszélgetést. Bezsélgettek még ezen kívül a Liget-projekttől kezdve a bulinegyeden át a Nemzeti Dohánybolt előtti alkoholizálásig. A műsor legfurcsább része egyértelműen az volt, amikor Oláh az oltásokhoz való viszonyáról kezdett el beszélni.

– ismételte meg pártja keletivakcina-ellenes álláspontját a politikus, aki Brüsszelt is védelmébe vette a napokban elfogadott vakcinaútlevél kapcsán. A baloldali képviselő az adásban elmondta, hogy ő maga már megkapta első oltását, ugyanakkor arra nem tért ki, milyet.

Gyurcsány a háttérben

Az Origo összefoglalója arról is említést tesz, hogy a baloldal oltásellenes kampányának a DK a motorja, Gyurcsány Ferenc pártja már a kezdetektől fogva bírálta a vakcinákat. Előbb online konzultációt indítottak az orosz vakcináról, majd aláírásgyűjtésbe kezdtek a kínai oltás ellen, amelynek később a betiltását követelték. Szintén a DK állt a mögött a januári határozati javaslat mögött, amit ötven baloldali parlamenti képviselő nyújtott be a keleti oltóanyagok ellen. Gyurcsányék ilyen formában próbálták megakadályozni a Sinopharm hazai használatát, de az indítványban derogálóan fogalmaztak a Szputnyik V-ről is – fogalmaznak. Jól mutatja a baloldali pártok oltásellenességét, hogy az előterjesztést a mai napig nem vonták vissza, az továbbra is az Országgyűlés előtt van.

A közelmúltban több politikusuk is különbséget tett vakcina és vakcina között, bizonytalanságot keltve az oltások körül. Varju László parlamenti képviselő például "álmegoldásnak" nevezte, hogy Magyarországon kínai és orosz vakcinákkal oltanak. Vágó István, a DK elnökségi tagja pedig elismerte, hogy pártjával "kínaivakcina-ellenes" álláspontot képviselnek. Vágó volt egyébként az első olyan baloldali politikus, aki nem tagadta, hogy tudatosan próbálják meg lebeszélni az embereket bizonyos oltásokról.

– magyarázta a baloldali politikus.

Reagált a Fidesz

jelentette kiVeres Zoltán, fideszes önkormányzati képviselő a Pesti TV Karanténvlog című műsorában. A politikus borúlátóan értékelte a helyzetet; szerinte a baloldali polgármesterek rendre végrehajtják Gyurcsány Ferenc utasításait.

– tette hozzá. Szerinte a VII. kerületben nincs olyan hét, nincs olyan hónap, hogy ne lenne botrány, ami a baloldali városvezetést minősíti. Veres Zoltán kitért arra is, hogy annak idején 10 milliárd adóssággal vették át a kerületet, és 11 milliárd plusszal adták át a kasszát 2019-ben.

– hívta fel a figyelmet a kormánypárti politikus, hozzátéve, hogy Niedermüller Péterék nem vonják be a képviselő-testületet a fontos ügyekbe.

Forrás: Origo; Kiemelt kép: PS/Horváth Péter Gyula

Ajánljuk még

Vajon minek és hogyan állított ki százegy kutyaútlevelet a határzár idején az állatorvosi praxisát szüneteltető Hadházy Ákos? - Frissítve: reagált Hadházy

Exkluzív 2021 március 23.
2020 januárja óta összesen száznál is több kutyának állított ki útlevelet Hadházy Ákos, a két pártot már elhagyó, jelenleg független országgyűlési képviselő, aki leadott vagyonnyilatkozata szerint hivatalosan szünetelteti állatorvosi praxisát – tudta meg a PestiSrácok.hu. A helyzet több szempontból is kínos: először is, az országgyűlési képviselők jogállásáról szóló törvény szerint parlamenti képviselő kereső tevékenységet nem folytathat, még ha valamilyen szellemi tevékenységet végez is, azért pénzt nem fogadhat el. A kisállat útlevél kiállítása azonban nagyon is pénzbe kerül, az okmányt kiállító állatorvos is kötelezően fizet ezért a kamarának. Ha saját cégen keresztül jutna a tevékenysége ellentételezéséért pénzhez egy honatya, azt is be kell jelentenie az Országgyűlés elnökének. Csakhogy Hadházy Ákos – úgy tudjuk – nem ezt jelentette be, hanem az ellenkezőjét, hogy szüneteltetni a praxisát. Mellesleg ezt saját kézírással is leírta és ellenjegyezte, a vagyonnyilatkozatában. Ha mindez nem lenne elég, még egy kérdés felvetődik: mégis kinek, kiknek és miért állít ki valaki több mint száz kutyaútlevelet a koronavírus-járvány kellős közepén, amikor szinte az egész világ zár alatt van és az emberek sem utaznak. Cikkünk megjelenése után válaszolt kérdéseinkre Hadházy Ákos, aki a tőle szokásos diktatúrázás, orbánozás, fideszezés mellett elárulta: annyira szeret állatokat gyógyítani, hogy ingyen is megteszi, sőt, a jelek szerint az útlevelek kiállításakor szívesen megfizeti a kötelező illetéket is. A képviselő válaszát kérésére változtatás nélkül közöljük.

Nincs kezelhetetlen gyerek, csak meg kell tanulnunk nevelni – PS-interjú Beszédes Henrietta gyermeknevelés-specialistával

Exkluzív 2021 december 29.
Nem vagy rossz anya, és nincs olyan, hogy kezelhetetlen gyerek – vallja Beszédes Henrietta gyermeknevelési specialista. A kétgyermekes fiatal édesanya egészen új szemléletmóddal dönti le a sztereotípiákat és győz meg arról, hogy minden sokkal egyszerűbb a megoldás gyermeknevelési nehézségeinkre, mint eddig hittük. A legfőbb probléma, hogy senki sem mondja meg, tanítja meg, hogyan kell gyermeket nevelni, mi egyáltalán az, hogy nevelés – azt hisszük, ennek ösztönből kell jönnie. Találunk ugyan garmadával könyveket nevesebbnél nevesebb gyermekpszichológusok, szakemberek tollából, csak éppen a gyakorlatban valahogy nem úgy működnek a dolgok. Jön a patthelyzet, a mindennapos harcok és az önvád: nekem ez nem megy, rossz anya vagyok. Az sem túl nagy segítség, hogy oly könnyen ragasztanak bélyegeket a gyermekekre, mondják ki speciális nevelési igényűnek, nehezen kezelhetőnek, mert egyszerűen nem illik bele az átlagosba, a megszokottba, mert valamiért más. A megélt és ránk zúdított problémák özönében aztán a legfontosabbra figyelünk egyre kevésbé: hogy ki is az a gyermek, akit nevelünk, mit gondol, mit akar és miért, mi az, amitől egyedi, amitől különleges. Beszédes Henrietta szerint éppen ez lenne a lényeg és a kulcs az egyszerű neveléshez: látni, érteni és kibontakozni hagyni azt a másik emberi lényt, aki ránk bízta az életét, de attól az még az övé. Heni televíziós riporterből lett gyermeknevelési specialista. Édesanyaként és kommunikációs szakemberként jött rá, hogy a nevelés legfőbb eszköze pontosan az, amit a munkájában nap mint alkalmaz: a kommunikáció, a megértés és együttműködés.