Pesti Srácok

Nyomoz a BRFK Dobrev és Czeglédy kölcsönügylete után

null

Nyomozás indult a Dobrev Klára által vezetett Altus Portfólió Kft. és a Czeglédy Csaba által irányított Humán Operátor Zrt. között létrejött harmincötmillió forintos kölcsönszerződéssel kapcsolatban. Polt Péter legfőbb ügyész közölte: a Központi Nyomozó Főügyészségen 2021. január 26-án tett feljelentés alapján a rendőrség tartozás fedezete elvonásának bűntette miatt nyomozást rendelt el – írta meg a Mandiner.

A lap szerint 2017. március 17-én Dobrev Klára vezérigazgató az Altus Portfólió Kft. nevében harmincötmillió forint kölcsönt adott a Czeglédy Csaba által irányított Humán Operátor Zrt. részére oly módon, hogy a harmincötmillió forint kölcsönösszeget nem a Humán Operátor Zrt.-nek utalták el, hanem az annak 100%-os tulajdonában álló Humán Operátor Service Kft. bankszámlájára. 2017 januárjában már végrehajtási eljárás folyt a Humán Operátor Zrt. ellen, a bírósági végrehajtó 2017. február 21-én zárolta a Humán Operátor Zrt. valamennyi pénzforgalmi számláját. Ezért kellett a kölcsönszerződésben szereplő harmincötmillió forintos összeget egy másik gazdasági társaság, a Humán Operátor Service Kft. bankszámlájára utalni.

A kölcsönszerződést az Altus Portfólió Kft. részéről Dobrev Klára írta alá, míg a Humán Operátor Zrt. részéről Czeglédy Csaba volt az aláíró. Mint Budai Gyula írta bejegyzésében, azért történt a kölcsön összegének, a harmincötmillió forintnak egy másik kft. bankszámlájára történő utalása, hogy a bírósági végrehajtó ne tudjon végrehajtást foganatosítani a Humán Operátor Zrt.-vel szemben. A fenti kölcsönszerződéssel kapcsolatban Dobrev Klárát 2017. november 24-én már meghallgatta a NAV, de akkor ő Czeglédy Csabára és a könyvelőjére fogta a harmincötmillió forintos kölcsönösszeg más cég számlájára történő elutalását. Az országgyűlési képviselő szerint ez a jogügylet felveti a tartozás fedezetének elvonása bűntettét és Dobrev Klára a szerződés aláírójaként felelősséggel tartozik a szerződésben foglaltak miatt.

Forrás: Mandiner; Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.