human operator zrt.
Terhelő vallomást tett Czeglédy Csabára a Human Operator Zrt. volt bérszámfejtője
Elhangzott az első terhelő vallomás Czeglédy Csabára a hatmilliárdos költségvetési csalási ügyében a Kecskeméti Törvényszék előtt. A Human Operator Zrt. volt bérszámfejtője már a nyomozati szakban beismerő vallomást tett, egyezséget kötött az ügyészséggel, és vállalta a harminc hónapos börtönbüntetést.Czeglédy vélt strómanja nem érti, hogy miképp keveredhetett büntetőügybe
M. Zoltán vallomásával folytatódott csütörtökön a Czeglédy Csaba és társai elleni büntetőper a hat és fél milliárdos költségvetési csalás ügyében a Kecskeméti Törvényszéken. Czeglédy a vád szerinti egyik strómanja, a bűnszervezet aktív szereplője ártatlannak vallotta magát; hosszasan taglalta, milyen szerény anyagi körülmények között élnek, ami szerinte bizonyítja, hogy nem csaltak el több milliárd forintot. A. Zoltánhoz hasonlóan M. is előhúzta a „fenyegették a nyomozók, ügyészek” kártyát. A bíróságon azt állította, hogy külső nyomásra tett csak korábban beismerő vallomást és kötött egyezséget az ügyészséggel. A csütörtöki tárgyaláson vallomást tett Czeglédy sógornője, P. Anita is, aki a Human Operator pénzügyese is volt. P. Anita is azzal állt elő, hogy ez egy politikai indíttatású ügy, aminek sógora a célpontja.Most meglepődtünk: mindent tagad a milliárdos adócsalással vádolt Czeglédy Csaba
Czeglédy Csaba a Human Operator Zrt. ügyében a Kecskeméti Törvényszéken folyó tárgyaláson, szerdán tagadta, hogy azok a nagyságrendileg tízmillió forint értékű aranylemezek, amelyeket egy osztrák bankfiókban találtak, a magánvagyonát képeznék. Állítása szerint az a Human Operator Zrt. megtakarításainak egyik formája; a vásárlásról az igazgatóság tagjai döntöttek, ő pedig csak némettudása miatt vett részt a tranzakcióban.Nyomoz a BRFK Dobrev és Czeglédy kölcsönügylete után
Nyomozás indult a Dobrev Klára által vezetett Altus Portfólió Kft. és a Czeglédy Csaba által irányított Humán Operátor Zrt. között létrejött harmincötmillió forintos kölcsönszerződéssel kapcsolatban. Polt Péter legfőbb ügyész közölte: a Központi Nyomozó Főügyészségen 2021. január 26-án tett feljelentés alapján a rendőrség tartozás fedezete elvonásának bűntette miatt nyomozást rendelt el – írta meg a Mandiner.Kőkemény bírót kapott Czeglédy, októberben folytatódik a büntetőpere Kecskeméten
Hiába szerette volna Czeglédy Csaba, hogy Szombathelyre – ahol otthonosan mozog –, vagy legalább a közelbe kerüljön a Szegedi Törvényszékről kirobbantott büntetőügye, a kijelölt bíróság a Kecskeméti Törvényszék lett. A PestiSrácok.hu megtudta, hogy 5 tárgyalási napot már ki is tűztek. Czeglédy vádlotti kihallgatását október elsején tartják. Úgy tudjuk, az ügyet tárgyaló tanácsvezető bírót, Surányiné dr. Pólik Edinát keménykezű bíróként tartják számon. Olyan kiemelt ügyeket vitt korábban, mint a kihallgatás közben előállítottat agyonverő brutális izsáki rendőrök ügye, akiket életfogytig tartó, vagy a kalocsai exgárdista, horogkeresztes gyilkos ügye, akit 15 év fegyházra ítélt.Szombathely és a kézilabdabiznisz: százmilliós tao-támogatások, adótartozás és végrehajtás alatt álló cégek
Nemrég robbant ki a botrány a szombathelyi utánpótlás kézilabdaklubnál, amikor kiderült, hogy a sportközpont egyik alkalmazottja az öltöző ablakán át fotózta a fiatalkorú játékosokat, részben 18 év alatti lányokat. A tiniket kukkoló sportmenedzser, S. Ádám a helyi baloldal bizalmi embere, baloldali kapcsolatainak köszönhetően kötött ki a klubnál. Alábbi riportunkban be fogjuk mutatni, hogy a Szombathelyi Kézilabda Klub Akadémia (SZKKA) történetében több ellenzéki politikai kapcsolat is tetten érhető. Az SZKKA több alkalmazottját, ahhoz köthető embereket a Czeglédy-féle iskolaszövetkezet-hálózatban és bűnügyben is megtaláljuk. Az ügy két vádlottja konkrétan az SZKKA-nál dolgozott, de további személyi kapcsolódások is fellelhetők. De folyamatosan ott legyeskedik az SZKKA körül a hírhedt áruló Molnár Miklós is, aki talán a legnagyobb lobbistájuk is az önkormányzati érdekeltségű Haladás kézilabda-szakosztálya ellenében is. Miközben az ellenzéki politikusok folyamatosan támadják a tao támogatási formát, sőt Czeglédy például még a tao-perek élharcosa is volt, közben az Szombathelyi Kézilabda Klub és Akadémia éppen a tao egyik nagy haszonélvezője. Önmagában ez még nem lenne baj, az viszont, amit az SZKKA háza táján találtunk bizony visszaélések, bűncselekmények sorának lehetőségét is felvetheti. Százmilliós tao-támogatások, 1 millióról 100-ra felsrófolt önkormányzati támogatás, pumpolt szülők és gyanús tevékenységű, végrehajtás alatt álló cégek és nem utolsósorban egy kivéreztetett, tönkretett önkormányzati, azaz köztulajdonú kézilabda szakosztály, mindez szintén ott áll a szépen csillogó érmek, kupák mögött.Súlyos pofon Gyurcsánynak – A Kúria szerint is kimondható: Czeglédy kampánypénzt gyártott a DK-nak
A Kúrián is padlót fogott a Gyurcsány-féle Demokratikus Koalíció. A szélsőséges, magyargyűlölő szektapárt azért perelte be Budai Gyulát, mert a fideszes országgyűlési képviselő összefüggésbe hozta a DK-t a bűnszervezet vezetésével vádolt Czeglédy Csaba üzelmeivel. Az ítélet szerint viszont mostantól bárki nyugodtan kijelentheti: Czeglédy bűnszervezete több milliárd forintot tüntetett el, kampánypénzt gyártott a DK-nak meg az MSZP-nek, továbbá diákokat és nyugdíjasokat károsított meg.Decemberben már Czeglédyt hallgathatja meg a bíróság a hatmilliárdos csalás ügyében
Decemberben folytatódik a Human Operator Zrt. ügyének előkészítő ülése a Szegedi Törvényszéken; a bíróság ekkor várhatóan meghallgatja a céget irányító Czeglédy Csabát is. A Czeglédy elleni eljárást korábban a Gyurcsány Ferenc vezette DK által felkínált mentelmi jog – a párt EP-képviselőjelöltje lett – kellett felfüggeszteni, majd megszüntetni; az időhúzásnak a Szegedi Ítélőtábla vetett véget, amikor az eljárás folytatását rendelte el. Czeglédy Csaba az október 13-i önkormányzati választáson bekerült a szombathelyi képviselő-testületbe, az azonban nem biztosít mentelmi jogot.Ajánljuk még