Pesti Srácok

Súlyos pofon Gyurcsánynak – A Kúria szerint is kimondható: Czeglédy kampánypénzt gyártott a DK-nak

null

A Kúrián is padlót fogott a Gyurcsány-féle Demokratikus Koalíció. A szélsőséges, magyargyűlölő szektapárt azért perelte be Budai Gyulát, mert a fideszes országgyűlési képviselő összefüggésbe hozta a DK-t a bűnszervezet vezetésével vádolt Czeglédy Csaba üzelmeivel. Az ítélet szerint viszont mostantól bárki nyugodtan kijelentheti: Czeglédy bűnszervezete több milliárd forintot tüntetett el, kampánypénzt gyártott a DK-nak meg az MSZP-nek, továbbá diákokat és nyugdíjasokat károsított meg.

Mindenki tudja, nagy akarásnak mi a vége. Kivéve a bukott miniszterelnököt, akinek pártja folyton bíróságra citálja Budai Gyulát, és szinte mindig veszítenek. Ezúttal egy felülvizsgálati eljárást bukott el a DK a Kúrián. A történet előzménye: Budai 2017-ben a Kossuth Rádió Vasárnapi Újság című műsorában úgy vélekedett, a Gyurcsány és a DK ügyvédjeként is ismert Czeglédy Csaba bűnszervezetétől törvénytelen összegek kerülhettek a DK-hoz és az MSZP-hez, Czeglédyék kampánypénzt gyárthattak a két pártnak. A volt elszámoltatási kormánybiztos arra is fölhívta a figyelmet, hogy Czeglédy bűnszervezete a vád szerint több mint hatmilliárd forinttal károsította meg az államot, a Gyurcsány-féle Altus Portfólió Kft. pedig többször adott kölcsön a Czeglédyhez köthető Human Operator Zrt.-nek.

A szektapárt – amely folyton a véleménynyilvánítás szabadságának állítólagos korlátozása miatt mószerolja Magyarországot Brüsszelben – nem tűrte az egyébként konkrét tényekre alapozott véleményt, és személyiségi jogi pert indított Budai ellen. Ám azt első és másodfokon is elvesztette. A Fővárosi Ítélőtábla tavaly januárban jogerősen teljes egészében elutasította a DK keresetét, így nemhogy egymillió forintos sérelemdíjat nem kapnak Budaitól, de még tetemes perköltséget is fizethetnek. A DK mellett Czeglédy Csaba volt a személyiségi jogi per másodrendű felperese, ő is egymilliós sérelemdíjat követelt a fideszes politikustól, ám az ítélőtábla a keresetét 90 százalékban elutasította, így csupán százezer forint sérelemdíjjal kell beérnie. Az ítélőtábla szerint nem állított valótlanságot Budai Gyula azzal, hogy Czeglédy Csaba egy olyan bűnszervezetet irányított, amely több milliárd forintot tüntetett el, és kampánypénzt gyártott az MSZP-nek és a DK-nak. A jogerős döntés kimondta:

PestiSracok facebook image

Budai abban az egy dologban volt pontatlan, hogy azt állította, Czeglédy 2017 októberében is kapta 2,4 milliós fizetését a Human Operator Zrt.-től, holott akkor már néhány hónapja nem kapta.

Ezt a jogerős verdiktet tartotta most fenn hatályában a Kúria, amelynek felülvizsgálati határozatát a napokban postázták a feleknek. A Kúria megerősítette:

  • „valós tényekből levont következtetés”, így nem jogsértő annak kimondása, hogy a DK-hoz törvénytelen módon kerültek pénzösszegek Czeglédytől, és hogy Czeglédy feladata volt a kampánypénz gyártása. A Kúria azt is leszögezte: a Budai Gyula által ismertetett és a következtetés alapjául szolgáló tények a logika szabályai szerint is, együttesen megteremtik az alapját annak a véleménynek, hogy Czeglédy a DK pártfinanszírozása érdekében tevékenykedett. Emellett azt is megállapította a Kúria: tényszerű, valóságnak megfelelő volt Budai Gyula azon kijelentése, miszerint Czeglédy cége diákokat és nyugdíjasokat károsított meg. (A pofátlanság netovábbja, hogy Czeglédy ezt a közismert tényt próbálta kimagyarázni, és erre hivatkozva pénzt kisajtolni Budaiból.)

Kétszer is elítélték Czeglédyt

Ismert: Czeglédy Csabát, a DK és a Gyurcsány-família kedvenc ügyvédjét, akinek a Szemkilövető családi cége mintegy kétszázmilliós kölcsönt adott törvénytelenül, hatmilliárdos kárt okozó bűnszervezet vezetésével vádolja az ügyészség. A vádirat szerint a 2011-től működő, Czeglédy Csaba által vezetett bűnszervezet célja a döntően diákmunkaerő közvetítéssel foglalkozó Human Operator Zrt. áfafizetési kötelezettségének csökkentése, valamint a diákmunkához kapcsolódó más közterhek, így a személyi jövedelemadó megfizetése alóli mentesülés volt. A vád szerint a bűnszervezet 6,215 milliárd forint vagyoni hátrányt okozott az állami költségvetésnek.

Czeglédyt egyébként más bűncselekmények miatt korábban már kétszer is elítélte a bíróság. Gyurcsányt és az ellenzéket azonban láthatóan nem zavarja egy ilyen rovott múltú bűnöző jelenléte az ellenzéki összefogásban. Sőt, Szombathelyen önkormányzatiképviselő-jelöltként indították, és mandátumot is szerzett tavaly október 13-án. Azóta pedig egyre-másra jönnek a hírek arról, mely balliberális vezetésű önkormányzatok stafírozzák ki Czeglédy ügyvédi irodáját különféle megbízásokkal.

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.